- hirdetés -

Országos versenyt nyertek a vörösmartys diákok.

A napokban hirdettek eredményt a Hebe Kft. által életre hívott országos levelezős tavaszi olvasóversenyen. A Vörösmarty iskola 3.a osztályából három csapat vett részt a kiírás fordulóiban.

– A versenyen Vigyikán Eszter, Michaeli Liat, Jámbor Luca csapata Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdő című regényét választotta és olvasta el, majd megoldotta a feladatlapokat. A jó szövegértésen kívül a kreativitásnak is nagy szerepe volt, hiszen az első fordulóban elkészítettek egy makettet is, amiben a csapattagok is benne szerepeltek, majd fogalmazásokat is írtak. Természetesen mindent dokumentálni kellett. Ez a csapat a versenyt meg is nyerte, a 170 pontból 169-et megkaptak – adta hírül Farkas Attiláné tanítónő.

A győztes csapat (fotó: iskola)

Kovács Lola, Szollár Szonja és Tóth-Gáspár Boróka is ezt a regényt dolgozta fel. A csapat megoldotta a feladatokat, makettet épített saját készítésű zoknibábokból, majd lapbook olvasónaplót készített. A lányok egy ponttal lemaradva 2. helyezettek lettek.

A második helyezett csapat (fotó: iskola)

A fiúk csapata, Albert-Sárközi Bertold, Juhász-Nagy Levente, Palotás Gergő Auer Margit: A mágikus állatok iskolája című regényét választotta, 5. helyezést ért el. Ők is nagyon sokrétű feladatot kaptak, nemcsak útinaplót kellett írniuk, hanem megjelenítették a saját mágikus állatukat is, szenzációs olvasónaplót készítettek lapbook formában. Nagyon tetszett nekik a regény, már a 2. részt is elolvasták – zárta a beszámolót a tanítónő.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.