- hirdetés -

Hétfőn délután a Karmelita kolostorban adta át a kinevezési okiratot a fővárosi, illetve a megyei kormánymegbízottaknak Orbán Viktor miniszterelnök. A területi közigazgatás vezetői ezt követően letették hivatali esküjüket.

Az ünnepségen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntötte a területi közigazgatás vezetőit. Orbán Viktor beszédében arról szólt, hogy Magyarországnak válságálló közigazgatásra van szüksége, hiszen 2010 óta
természeti csapások, egy világjárvány és most egy háború hatásai is sújtják hazánkat.


A kormányfő kiemelte: nagyon nehéz idők jönnek, de ez a kormány – ellentétben az ellenfeleivel – már bebizonyította, hogy képes kezelni a kihívásokat.

– Önök kétség kívül egy hivatalt visznek, de alapvetően nem egy hatósági attitűdre van szükségük, hanem partnerségi szellemben kell az emberek és ügyeik felé fordulniuk – mondta a frissen kinevezett kormánymegbízottaknak a miniszterelnök.

– A jövőben is azon leszek, hogy Békés megyében a közszolgálat, a szó legnemesebb értelmében szolgálat legyen. Nem teher, hanem dicsőség – hangsúlyozta a kinevezését követően Takács Árpád kormánymegbízott.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.