- hirdetés -

Május 11-én délután tartott bemutatót Zajti Ferenc az „Autóstoppal Lengyelországban” című könyv szerkesztője és az „Autóstoppal a szabadság felé” című film rendezője. Az eseményt a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete és az Orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár szervezte.

Már egy jó ideje ismerjük és halljuk azt a mondást, hogy „Lengyel–magyar két jó barát”. Néhány ember számára ezek a sorok visszaidézhetnek olyan emlékeket és tapasztalatokat amelyeket még 50-60 évvel ezelőtt szereztek, éltek át, és amelyekre szívesen gondolnak vissza. Zajti Ferenc ilyen, aki előadása elején arról mesélt, hogy miképp jutott ki Lengyelországba első alkalommal. Az iskolában lengyel tagozatos diák volt, majd amikor 15 éves korában Pesten megismerkedett egy onnan származó családdal, úgy gondolta visszahívatja magát és megnézi ő is az országot. Itt kezdődött az ő története.

– Régóta terveztem ezt a filmet, mert ez egy izgalmas dolog, ezt meg kell örökíteni. Így aztán 2014-ben elkezdtük az anyaggyűjtést – mondta Zajti Ferenc.

A film végül 2021-ben a Savaria Filmszemlén nyert díjat. A munka tehát éveken keresztül zajlott, hogy olyan művet adjanak ki kezeik közül, amely hűen tükrözheti mindazt, ami abban az időszakban jelen volt, azonban úgy tűnik, hogy hatvan perc nem volt mindenre elég.

– A film egy lusta műfaj és egy csomó hihetetlen anyag maradt ki, ezért úgy döntöttem, hogy megjelentetjük a teljes interjúkat egy könyvben, hogy semmi ne vesszen el a tudatból – tette hozzá.

A sok mesét hallva felelevendtek benne a saját emlékei azokról az időkről, amiket ugyanúgy átélt, mint interjúalanyai, akik szintén autóstoppal utazták át Lengyelországot.

– A mai fiatalok ezt a bizalmat már nem tudják megtapasztalni, ahogy azt a belső szabadságot sem, ami ezzel járt. Mi ott tanultuk meg, hogy milyen magyarnak lenni – hangsúlyozta.

Való igaz, hogy mai gondolkodással már nehéz elképzelni, hogy szüleink elengedik a kezünket 15 évesen, és egy idegen országban autóstoppal bejárjuk az ottani helyeket, hogy megismerjünk egy másik kultúrát. A film és a könyv viszont pont ezt az életérzést igyekszik visszaadni azoknak, akik megnézik és elolvassák azt.

Fotók: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.