- hirdetés -

A pálinka klub megalakulását előkészítő rendezvények közül a harmadikat tartották meg csütörtök este a Petőfi Művelődési Központban. A meghívott, mintegy ötven vendég kóstolással egybekötött előadásokat hallgathatott.

Elsőként Brlázs Róbert az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke kért szót. Ismertette a gazdakör hétfői elnökségi ülésén kialakult állásfoglalást, mely szerint a már meglévő két tagozat, a Fiatal Gazda Tagozat és a Gazdasszony Tagozat mellett harmadikként kívánják létrehozni és működtetni a Pálinka Tagozatot.

– Lesz a klubnak egy öttagú elnöksége, akik az ügyeket viszik. Azért döntöttünk így, mert ha lesz rá lehetőség, egyszerűbb lesz pályázni, illetve a szakmai hátteret tudja az eddig kialakított jó kapcsolatok révén biztosítani a gazdakör. Mintegy 40-50 fős tagságot tervezünk, de a klub nyitott lesz a későbbi jelentkezők számára is. A jelentkezők közül, akik nem tagok, beléphetnek a gazdakörbe, ennek vállalva minden előnyét és kötelezettségét. A havi 500 forintos tagdíjat a tervek szerint a klub működésébe visszafordítjuk – tájékoztatott Brlázs Róbert.

Fabulya Attila az előadást kóstolókkal tette szemléletesebbé (Fotó: Gál László)

Az est első előadója Fabulya Attila pálinkaminősítő, WSET diplomás Nemzetközi Párlatszakértő volt. Miután tájékozódott a jelenlevők felkészültségi szintjéről, számtalan érdekességet, fontos apróságot osztott meg a jelenlevőkkel a gyümölcsválogatás, a cefrekészítés, kezelés, a pálinkafőzés, majd a pálinkabírálat gyakorlati ismereteinek mesterfokából. Előadása pergő, élvezetes és érthető volt. Még szemléletesebbé tették az elmondottakat az előadás közben kínált kóstolók, ahol felhívta az avatatlanabbak figyelmét arra, amit felfedezni, megérezni lehetett az épp aktuális pálinka mintában. A fórum vendégei ízelítőt kaphattak, micsoda mélységei, finomságai és buktatói vannak a verseny minőségű pálinkák készítésének. Fabulya Attila az előadás után, portálunk kérdésére elmondta, rengeteget fejlődött a magyar pálinka készítés az elmúlt tíz év során.

– Tíz évvel ezelőtt a bírálatra leadott pálinkák hetven százaléka, emberi fogyasztásra alkalmatlan volt. Nagyon szépen látható és érzékelhető az a fejlődés, ami a magyar pálinkát a pálinka készítését jellemzi. Sokan kezdtek el picit tudományosabban pálinkát kóstolni és készíteni. Öröm számomra, hogy egyre több köztük a fiatal, akik azt vallják, hogy inkább kevesebbet, de jó minőséget fogyasszanak. Nagyon remélem, hogy a pálinka lassan vissza tud kerülni arra a méltó helyre, amely megilleti ezt a nagyszerű hungarikumot – emelte ki a szakértő.

Rengeteg új ismeretet kaptak a jelenlévők a két előadótól (Fotó: Gál László)

Az est másik előadója Hegedűs Ervin, Magyarország egyik vezető aromaprofil analitikusa volt. Az ő, kémiával gazdagon átitatott előadásából azt tudhatták meg a jelenlevők, miként érhetjük el, milyen anyagokat, technikákat használva, hogy a gyümölcsben meglevő számtalan finom íz és aroma valóban átkerüljön a párlatba.

Az est végén megállapíthattuk, hogy nagyon nagy mélységei vannak a témának és sokkal többször és többet kell beszélnünk, tanulnunk róla. A találkozó zárásaként a pálinka klubhoz csatlakozni kívánók kitölthették jelentkezési lapjukat és mód nyílt a két előadóval egy kis kötetlen beszélgetésre is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.