- hirdetés -

A Vörösmarty iskola diákjai a következő két hétben vigyáznak saját társaikra, a szülőkre és a pedagógusokra is. A Deák Ferenc utcai gyalogos átkelőnél folytatódik a Zebra Zsaru program.

Mi vagyunk ilyenkor a gyalogosok szeme – fogalmazott Kis Rozália, főhadnagy, az Orosházi Rendőrkapitányság balesetmegelőzési előadója, aki minden reggel két fiatal diákkal közösen segítik a közlekedést. A Zebra Zsaru program már 18 éve működik Orosházán, két helyi intézmény csatlakozott: az Eötvös iskola, valamint a Vörösmarty iskola.

– Tulajdonképpen a gyerekek éltetik ezt a programot, májusban és szeptemberben tartjuk, két-két hétig. Azok a diákok vehetnek részt benne, akik betöltötték a 12. életévüket, van szülői hozzájárulásuk és egy rövid oktatást is elvégeznek – avat be a részletekbe Kis Rozália.

Fotó: Horváth Bence

Komoly körültekintést igényel ez a tevékenység, ezért van szükség az oktatásra is. Ilyenkor kialakul egy bizalmi viszony az arra gyalogosan közlekedők és a forgalomirányítók között. Gyakorlatilag a fiatalok óvják a bajtól az iskolába igyekvő társaikat, a pedagógusokat és a szülőket.

– A biztonságos közlekedésre neveléshez hozzátartozik a felelősségtudat, amit megtapasztalhatnak a fiatalok ebben a programban. Az itt megszerzett tudást később pedig átadják a társaknak is, ezen kívül az iskola dicséretben is részesíti a diákokat – mutat rá a program előnyeire a főhadnagy.

Megtudtuk, hogy a következő napokban és a jövő héten is a Deák Ferenc utcai átkelőnél számíthatunk a zebra zsarukra, majd a Rákóczi úton található okos zebránál folytatódik a program, de akkor már az Eötvös iskola tanulóinak részvételével.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.