- hirdetés -

Április 24-én tartották az evangélikus templomban az Orosháza alapításának 278. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget, ahol a városi elismeréseket is kiosztották. A díjazottakat a következő hetekben egyesével is bemutatjuk olvasóinknak, ezúttal a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója, az Orosháza Városért díjjal kitüntetett Orosz László mesélt élete és karrierje legfontosabb pillanatairól.

Fiatal korában több polgári szakmát is szerzett, a gépjárműipar és a mezőgazdaság területén is rendelkezik szakvégzettségekkel, de már akkor is érdekelte a pedagógia is. Nyíregyházán jelentkezett a főiskola tanárképző szakára, ahol már korábbi szakmai tapasztalatait is hasznosíthatta, hiszen a biológia és a technika tantárgyakra esett a választása. A főiskolán ismerkedett meg a feleségével, aztán egy véletlen folytán, egy rokoni ismertségnek köszönhetően érkeztek több, mint 3 évtizeddel ezelőtt Orosházára.

– Most is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztunk, együtt kezdtünk el tanítani a feleségemmel, Oroszné Vass Ildikóval. Ahogy idekerültem, nem sokra rá igazgatóhelyettes lettem, mert a technika szakommal a központi műhely vezetését is rám bízta Dancz Gyula bácsi, az akkori igazgató. 2005-től kezdve lettem igazgató, de például 2007-ben is volt intézményi átszervezés, amikor például tagintézmény vezető igazgató volt a hivatalos megnevezés.

2005 óta a Vörösmarty iskola igazgatója (Fotó: Palcsek István)

Főigazgató helyettesnek is bekerültem ebbe az összevont általános iskolai egységbe. Volt a Református iskolában is feladatom és a Táncsics Mihály Gimnáziumban is dolgoztam Blahó János igazgató úr helyetteseként egy időben. Mégis a három évtized alatt jóformán ide jártam be mindig – mesélte a díjazott.

Elmondta, rengeteg dolog megvalósult az évek során, amire büszkén tekinthetnek vissza. Ilyen volt a Madarak és Fák Napja, amit még 1991-ben indítottak el közösen a Tompa-házaspárral és a többi kolléga támogatásával. Maga a rendezvény annak idején Hermann Ottó és Klebelsberg Kunó kezdeményezésére indult, de egy idő után leült, sokáig nem emlékeztek meg róla országszerte az iskolák. A Vörösmarty iskolában viszont 91 óta töretlenül megy minden évben, legyen az a járványhelyzet miatt online formában vagy a megszokott módon élőben.

Az informatika fellegvára lett az évek során a Vörösmarty iskola (Fotó: Takács Csaba)

A másik nagy mérföldkő az informatika oktatás megvalósítása volt, a téma már a főiskolai évek alatt is felkeltette Orosz László érdeklődését. Nemrég pedig már egy országos hírű szakértő is az informatika egyik hazai fellegvárának nevezte az iskolát.
– Eleinte számítástechnikának hívtuk, kifejezetten számítógép kezelést tanítottunk. Nagyon sok kollégám van, akiket már én is tanítottam informatikából, ahogy sokan voltak olyanok is a Vörösmarty iskola diákjai közül, akik ezen a területen helyezkedtek el és szereztek maguknak nevet – árulta el.

Hozzátette, ez egy olyan terület, ami az évek előrehaladtával folyamatosan fejlődik. Például a héten a DigiCool tehetségműhely bemutatásakor is alkalmaztak drónokat, padlórobotokat, kis méhecskerobotokat, melyek segítségével a diákok megoldhatták a játék feladatait. Orosz László munkáját és hivatástudatát nemrég Orosháza Városért elismeréssel jutalmazták. Korábban ugyan már kapott miniszteri elismerést, a tehetséggondozás kapcsán pedig országos szintű kitüntetést, most azonban egyáltalán nem számított rá, hogy felterjesztik.

Orosháza Városért kitüntetést vehetett át (Fotó: Horváth Bence)

– Olyan munkát végzek, ami nagyon sok időt, kreativitást, innovációt igényel, épp ezért hálás köszönet illeti meg a családomat, akik úgymond eltűrik azt, hogy én annyi időt és energiát igyekszem fordítani a munkahelyemre, hivatásomra. Nagyon fontos a kollégák támogatása, akiket szintén köszönet illet, illetve azokat, akik méltónak találtak rá az odaítélésben részt vettek. Sok pozitív visszajelzést kaptam, Szegedről és Pécsről is kaptam már üzenetet, szóval nagyon boldogan tekintek vissza rá – tette hozzá Orosz László.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.