- hirdetés -

Czombos Balázs és Csizmadia Róbert, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola két tanulója második és negyedik helyezést ért el az országos informatikai versenyen.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az ELTE Informatikai Kara közreműködésével az idei tanévre is meghirdette a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Versenyt magyar nyelven tanuló általános és középiskolai tanulók számára. Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola két tanulója, Czombos Balázs és Csizmadia Róbert a háromfordulós versenyben nagyon szép eredményt értek el.

– A verseny még a decemberi kétórás iskolai fordulóval kezdődött, ahol a fiúk grafika, szövegszerkesztés és táblázatkezelés témában bizonyították tudásukat.  A forduló után éreztük, hogy a táblázatkezelésben fejlődni kell, így a megadott témák mellett ez kapott nagyobb szerepet.

A versenyben a hangsúly nem az egyes alkalmazói rendszerek technikai ismeretén, kezelésén, hanem azok hatékony alkalmazásán volt.  

A második fordulót januárban rendezték meg a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium informatika termében. Ezen a fordulón a diákok három órát kaptak a szövegszerkesztés, prezentáció és táblázatkezelés feladatokra. Minden témából kaptak előzetes gyakorló feladatot, melyet mindig pontosan el is végeztek. A versenyre az előző évek feladataiból tudtunk készülni, de nem volt típusfeladat. Ezért a megoldandó feladatok száma is végtelen lehetett. A harmadik, vagyis a döntő fordulót március végén rendezték meg, melyre 82 diák jutott be. A két orosházi diáknak Szegeden a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában kellett ismét bizonyítani.

Az utolsó, négyórás fordulóban grafika, szövegszerkesztés és táblázatkezelési feladatokat kaptak a versenyzők – osztotta meg lapunkkal Vargáné Gyömrei Anita tanárnő.

Megtudtuk, a versenyre felkészítőjük is elkísérte a diákokat. Balázs a két feladat után pici szünetet tartott, Robi viszont a négy órát folyamatosan végig küzdötte. A munka befejeztével nagyon fáradtan jöttek ki a tanulók.

– Tudtam, hogy oda tették magukat és megcsinálták a lehető legjobban. A tavaszi szünetet egy örömteli emaillel kezdtük meg, melyben a verseny végeredményéről kaptunk hírt. Balázs az országos 2., míg Robi az országos 4. helyet tudhatta magának a verseny végén. A központi ünnepélyes eredményhirdetést május 5-én rendezik meg valamennyi döntőbe jutott versenyző részére Budapesten, az ELTE Informatikai Karán – tette hozzá a tanulókat felkészítő pedagógus, aki kiemelte azt is, hogy az iskola nagyon büszke a sikert elérő tanítványaira. Ezzel az eredménnyel megalapozták tudásukat a középiskolás évek megkezdése előtt.

fotó: iskola

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.