Kevés olyan elhivatott ember él a Földön, mint ő. Arra tette fel az életét, hogy a helyi cigány gyerekeket olyan élményekhez és új ismeretekhez juttassa, amelyeknek köszönhetően azok nemcsak tájékozottabbá, hanem nyitottabbá is válnak. Hasznos időtöltést nyújtott és nyújt még ma is a számukra, remélvén, hogy a fiatalok továbbvisznek majd valamit az általa mutatott alternatívából, jó példából. A roma kultúra napján Rajkiné Hichsi Máriával beszélgettünk.
Egy sok-sok évvel ezelőtt megjelent cikkben úgy jellemeztek téged, mint a cigány gyerekek játékmesterét, a roma kultúra és gyermeknevelés közismert személyiségét. Sok roma fiatal életére voltál hatással?
– Úgy remélem, igen. 2003-ban kezdődött minden. Akkoriban a helyi családsegítő szolgálat munkatársa voltam, és Szilasi-Horváth Tibor cigányügyekért felelős alpolgármester ötletének köszönhetően kéthetes napközis tábort szerveztünk a szentetornyai cigány gyerekek számára. Hatalmas sikert aratott a kezdeményezés, amelyhez hasonló korábban még nem volt a városban. Nagyon sok elhivatott, lelkiismeretes önkéntes segítővel dolgoztam együtt, a legtöbben pedagógusok voltak, köztük volt Erostyák Zoltán is, aki később is sokat tett a helyi cigány közösségért.
Mennyire voltak nyitottak a gyerekek erre a táborra és a többi, általatok szervezett kulturális programra?
– A gyerekek még csak nyitottak voltak, de a szülők nagyon féltették őket. Idő kellett ahhoz, hogy elfogadjanak, attól függetlenül, hogy én is roma származású vagyok. Kijártam az iskolába, látogattam a családokat, hogy közelebbről is megismerjenek, és hogy megbizonyosodjanak arról, én csak jót akarok a gyerekeknek. Újdonság volt nekik is, nekem is ez a kapcsolat, de végül is a kéthetes tábor annyira jól sikerült, hogy azt mondtam, ezt a munkát folytatni kell. Így alakult meg a Roma Közösségi Klub a diáktanyán. Talán el sem hiszed, de bármilyen ötlettel álltam elő és a megvalósítás érdekében bárkihez fordultam támogatásért, mindig segítő kezet kaptam. Így meg tudtuk valósítani a terveinket, a kulturális és ünnepi programjainkat, a kirándulásainkat.
De te ezeknél a programoknál nem álltál meg, ennél többet is akartál nyújtani a roma gyerekeknek.
– Számomra nagyon fontos volt, hogy aki érdemes rá, az tanulmány ösztöndíjhoz juthasson. Kimentem minden iskolába, majd a jól tanuló cigány gyerekek szüleihez, és próbáltam nekik segíteni a továbbtanulásban, az ösztöndíjak elnyerésében. Ez már 2004 után volt, ekkor már a Kistérségi Társulás alkalmazásába álltam roma menedzserként. 2004-ben aztán létrehoztuk a Phrala-Testvérek Alapítványt, amely bő öt évig működött. Feladatunkként a következőket határoztuk meg: érdekképviselet, esélyegyenlőség biztosítása, a roma kultúra megismertetése a romákkal, valamint az identitásuk megőrzésének segítése.
Milyen módon próbáltad a céljaidat megvalósítani?
– Nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki a múzeum és a városi könyvtár akkori vezetésével. A magyar költészet napján roma származású írókat és költőket hívtunk Orosházára, köztük Choli Daróczi Józsefet és Nagy Gusztávot, egy másik alkalommal Lakatos Menyhértet, illetve Vesho-Farkas Zoltán műfordítót is. Ezek a rendezvények nagyon sikeresek voltak. A múzeummal közösen roma képzőművészek kiállítását szerveztük meg, itt volt Balogh Zsiga fafaragómester, Balogh Béla grafikus és Lukács Béláné festő is. Emellett szintén egy pályázatnak köszönhetően idehoztuk a Hókirálynő Meseszínpadot, akik nemzetiségi – köztük cigány – írók műveit dolgozták fel. Vittem az ingyenes előadásokra az ovisokat, az általános iskolásokat, nemcsak orosházi, hanem megyei szinten is. Mindig az volt a célom, hogy a gyerekek minél többet lássanak a nagyvilágból. Voltunk az Országházban, a Csodák Palotájában, az Erkel Színházban és még sorolhatnám.
Ezek szerint jóvoltodból a kultúra széles körével ismerkedhettek meg a gyerekek. Gondolom, nem mellesleg élvezték is ezeket.
– És nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is. Ők inkább a gasztronómiai és táncos rendezvényekre jöttek szívesen. Emlékszem, a Gyomaendrődön rendezett főzőversenyen a kakaspörköltünkkel az első helyet szereztük meg, de vittem őket a csorvási lakodalmas fesztiválra is, ahol a sütés-főzés mellett megelevenítették lakodalmi szokásaikat is. Volt cigány káposzta, cigány kenyér, és persze cigány zene és tánc is. A romák számára fontos a hitélet, így zarándoklatokat is szerveztünk, szintén pályázati forrásból Máriapócsra, Csatkára és Csobánkára is eljutottunk.
Mi a helyzet ma? Aktívan dolgozol még?
– Nyugdíj mellett önkénteskedem Laczki János cigánymissziójában Szentetornyán. Még 2008-ban kapcsolódtam hozzá, és a mai napig segítek neki a táboroztatásban. Emellett János még hittanoktatást és ifi találkozókat is tart a cigány és nem cigány gyerekek számára, de sajnos már nincs akkora közösségi élet és annyi színes program, mint egykoron. Örülnék, ha a jelenlegi roma nemzetiségi önkormányzat folytatná ezt a kiemelt figyelmet a gyermekek felé is, és a hagyományőrző bálok és zarándoklatok mellett számukra is szerveznének értékteremtő programokat.
Milyennek látod a mai cigányság helyzetét?
– Tapasztalataim szerint Szentetornyán még sokan őrzik a hagyományaikat – beszélik a nyelvüket, megtartják ünnepeiket, alkalomadtán népviseletbe öltöznek. Úgy vélem, fontos, hogy a mai fiatal generáció tagjai is tudják, kik voltak, honnan jöttek és hogyan éltek az őseik, viszont az is lényeges, hogy kultúrájuk megőrzése mellett törekedjenek a közös élet szabályainak betartására is. Ezért fontos a cigány gyerekeket kiszakítani a megszokott közegükből, hogy kicsit kitáguljon az érdeklődésük, és hogy az új környezetben lássanak másféle, újfajta példát is. Talán ezeknek a programoknak, közös élményeknek köszönhetően közelebb kerülhetnek ők is hozzánk, és mi is hozzájuk.
