- hirdetés -

Tizennégy érmet hoztak el a Vörösmarty iskola diákjai a Kelet-magyarországi Területi Diákolimpián.

Március 19-én rendezték meg Orosházán, az Eötvös-csarnokban a diákolimpia területi versenyét. A Basic Aerobik Trió UP3-kategóriagyőztes, Vörösmarty iskola csapatából Kovács Hanna, 5.a osztályos tanuló nyilatkozott.

– Öt éve aerobikozom, edzőm Németh-Csiki Rebeka. Azért szeretem ezt a sportot, mert a stílusa, a mozdulatok nagyon tetszenek, edzőm pedig állandóan inspirál, lelkesít. Az orosházi versenyen a csapatunk megpróbált minden tőle telhetőt megtenni, ami az eredmény ismeretében sikerült. Távolabbi célom, hogy szeretnék sportaerobikban is versenyezni, további aranyérmeket szerezni. Ez a sportág nagyon sok időt és áldozatot igényel, heti négy órát edzek. A gyakorlások után sokáig szoktam tanulni, szerencsére jól megfér együtt a sport és a tanulás. A két évvel fiatalabb testvérem is a csapat tagja, mindketten kitűnő tanulók vagyunk – adta élete első villáminterjúját Kovács Hanna.

A tehetséges sportoló elmondta még, hogy a tanulás és sport mellett még zongorázni is tanul, testvére, Tamara pedig fuvolázik.

fotó: iskola

A Vörösmarty iskola eredményei:

Basic Aerobik Trió UP3: I. helyezés
Bajnóczi Eszter
Kovács Hanna Milla
Kovács Lola Tamara

Basic Aerobik UP2 Csoport: II. helyezés
Duray Bori Anna
Nagy Dorina
Paulik Lívia
Torda Laura Edit

Basic Aerobik UP2 Trió: II. helyezés
Duray Bori Anna
Nagy Dorina
Torda Laura Edit

Challenge Aerobik UP2 Csoport: III. helyezés
Buzai Dorka
Csizmadia Zsófia
Fűzi Emma
Sárközi Fruzsina

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.