- hirdetés -

Országosan is egyedülálló együttműködést épített ki az elmúlt években a Szegedi Tudományegyetem a Tehetség-híd program keretében középiskolai partnereivel. Ezek közül kiemelkedik a Táncsics Mihály Gimnáziummal létrejött rezidensiskolai megállapodás, mely megalapozta a Békés megyei tudásrendszer kiépítését, fejlesztését.

Ennek apropójából január 18-án az SZTE Rektori Hivatalában egy szakmai rendezvényt tartottak, melyen dr. Blahó János, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, Kulcsár László, az intézmény igazgatóhelyettese, valamint Bojtor István alpolgármester, az Oktatási Kerekasztal elnöke is részt vett.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy itt lehetünk, hiszen fontos számunkra, hogy a fiatal tehetségeket gyakorlatilag az egész életútjukon keresztül támogassuk valamilyen formában. Az Oktatási Kerekasztal is jó alapja kell, hogy legyen a programnak, a jó működése biztosítja azt, hogy ezek a tehetségek a megfelelő helyre kerüljenek és itt, amikor az egyetem feltárja számukra a lehetőségeket, melyek náluk megvannak, szinte kész emberek válhassanak belőlük – nyilatkozta az alpolgármester.

A rendezvény a köszöntésekkel és a bemutatkozásokkal vette kezdetét. Az orosházi résztvevőkön kívül a Békéscsabai- és Gyulai Tankerületi Központ, a Békéscsabai Andrássy Gyula-, valamint a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatói és intézményvezetői is meghívást kaptak. Prof. Dr. Gellén Klára, oktatási rektorhelyettes elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy az SZTE régiós szerepvállalásának jegyében a Békés megyei iskolákkal is szoros kapcsolatot tartsanak.

Ehhez az is elengedhetetlen, hogy időről időre közösen gondolkozzanak és alakítsanak ki projekteket, célkitűzéseket, hogy minél hatékonyabban tudják a középiskolákat és a felsőoktatásba belépő tanulókat támogatni. Ezt követően Prof. Dr. Badó Attila elnök és Dr. habil. Újvári Edit igazgató mutatta be a Junior Akadémia programját, hogy hogyan lehetne a tehetséggondozást központi szinten hatékonyan végezni.

2006-ban jött létre a Szegedi Tehetséggondozó Tanács azzal a céllal, hogy egy központi szintű, ismert tudósokat és közéleti személyiségeket is bekapcsoló tanács alakulhasson, melyek a szegedi régiós és szegedi egyetemi tehetséggondozást kézben tudja tartani, ennek végrehajtó szerveként jött létre a Tehetségpont. Ezt néhány évvel ezelőtt a Junior Akadémia váltotta fel, akkor vált aktuálissá, hogy a középiskolákkal még szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat.

Ezt Dr. Blahó János (aki iskolaigazgatói és rezidensközpont vezetői tisztsége mellett az SZTE Junior Akadémia regionális képviselőjeként vett részt a rendezvényen) előadása követte, aki a Békés Megyei Rezidens Központ bemutatkozásáról, koordináló feladatáról osztott meg érdekességeket a vendégekkel.

– A Táncsics Mihály Gimnázium már évek óta a Junior Akadémia programjának a tagja, eredményei alapján pedig tudásmegosztó és szervező feladatokat is ellát. Fontos, hogy a gyermekeink egy olyan tehetségívben tudjanak boldogulni és sikereket elérni, mely a szülők számára is láthatóságot és kiszámíthatóságot ad – hangsúlyozta.  

Az eseményt végül egy kerekasztal beszélgetés zárta, melyben az együttműködési fejlesztésekre, szakmai kapcsolatokra tértek ki.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.