- hirdetés -

Gyermekként Evelin sok időt töltött kórházban, és már akkor elhatározta, ha felnő, ő is „Angyal” lesz, aki segíti, ápolja a betegeket. Döntését nem bánta meg egy percre sem, szívből szereti hivatását annak minden nehézségével és kihívásával együtt. Ezért is ítélte neki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Az Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója elismerést.

Nem könnyű pálya a tiéd, főleg most, a járványhelyzetben. Van mottód, amiből erőt merítesz, ha kétségek gyötörnek, vagy ha elfáradtál?

– Igen, én „Hiszem, hogy a jó erősebb a gonosznál, a szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél, és a megbocsátás erősebb a bosszúnál”. Ez az elv vezérel a munkám során, minden beteget úgy ápolok, mintha az a saját családtagom lenne. Az ápolásban és a gyógyításban nagyon fontos a jó szó, a mosoly, az érintés, és ha azt érezteted a beteggel, hogy ott állsz mellette, és bármiben számíthat rád.

Egy kis településről, Gádorosról kerültél fel Budapestre, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházba, ahol jelenleg osztályvezető főnővérként dolgozol. Mit vittél magaddal a szülőfaludból?

– Gádoroson megtanultam, milyen becsületesen élni, tisztességesnek maradni és kitartani a legzordabb körülmények között is. Gyermekoromban volt otthon fóliánk, gyakran előfordult, hogy hajnali ötkor keltem, és segítettem a szüleimnek, megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kaccsazni, ásni. Sokan ezt nem gondolnák rólam, mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez valahogy nem fér bele.

Fotó: Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

Mi vitt téged az egészségügyi pályára?

– Több élmény is volt, ami erre az útra terelt, de valószínűleg már segítőnek születtem. Emlékszem, kiskoromban ha sérült, szenvedő állatot láttam, mindig hazavittem és ápoltam. Ha egy galambnak eltört a szárnya, addig vigyáztam rá, míg meg nem gyógyult. 7-8 éves koromban sokat fájt a hasam, kétszer meg is operáltak vakbélgyulladással, így sok időt töltöttem a szentesi Dr. Bugyi István Kórház sebészeti osztályán. Már akkor magával ragadott a kórházi légkör, imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt amely, akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az Angyalok, akik vigyáznak rám. Később történt még valami, ami után biztos voltam abban, hogy nekem ezt a pályát kell választanom. 13 éves koromban édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán élet és halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott édesapa. Az orvos azt mondta, készüljünk fel a legrosszabbra… Ezt nem akartuk elfogadni. Minden alkalommal, amikor meglátogattam apukámat, megmasszíroztam és arra gondoltam: „Meggyógyítalak, mert szeretlek és szükségem van rád.” Szinte hihetetlen, de kis idő múltán szövődmények nélkül térhetett haza a kórházból. A történtek megerősítették bennem a tényt, hogy a gyógyszerek és a terápiák mellett van valami más is, ami gyógyít. Ahová a tudomány nem ér el, ott van Isten keze.

Eltelt 16 év, és ma már a doktorira jársz.

– Igen, a diplomás ápoló képzést a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem el, majd a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán az egyetemi okleveles ápoló végzettséget is megszereztem. Visszatekintve, az a két év nagyon nehéz volt. Munka mellett végeztem el a mesterképzést, végig 12 órás éjszakai műszakban dolgoztam, hogy tudjak tanulni, órákra járni. Megszereztem a betegsegítő önkéntes képesítést is, ennek köszönhetően tevékenykedhettem a szegedi Talentum Alapítványnál és a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítványnál is. Büszke vagyok arra, hogy egyetemi tanulmányaim alatt elnyerhettem a Köztársasági Ösztöndíjat, a Szeged Megyei Jogú Város Ösztöndíját és az SZTE Sófi József Ösztöndíj Kiemelt Kuratóriumi Díját. Emellett a 2021-es évben a „Köszönet a Hősöknek” Szent Korona Emlékérem Díjasává váltam, valamint a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Főigazgatójától Arany fokozatú elismerésben részesültem, továbbá jelölés útján elnyertem a Miniszter Elismerő Oklevelét is. Fontos számomra, hogy folyamatosan képezzem magam, így idén szeptemberben elkezdtem PhD tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskola állami ösztöndíjas képzésén.

A „Köszönet a Hősöknek” Szent Corona Emlékérem Díjátadása után

Szívből gratulálok! Rengeteget elértél már ezen a pályán, pedig még annyira fiatal vagy.

– Nem tudom még, mi fog velem történni az életemben, de egy biztos, a hivatásomat mindig is szeretni fogom. Még nem értem el mindent, amit szerettem volna, nekem az a legfontosabb, hogy minden napban megtaláljam az értéket, a tudást. Boldog vagyok, hisz remek helyen, fantasztikus közösségben dolgozhatok. Úgy érzem, most mi vagyunk azok az Angyalok, akiket én gyermekként láttam a szentesi sebészeti osztályon az ágyam körül. Emellett büszke vagyok, hisz Az Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója díj egy országos elismerés, amellyel éves szinten egy embert tüntetnek ki. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva, hisz tudod, van az bizonyos „szőke nő” sztereotípia. Sokáig azt éreztem, emiatt nekem duplán kell bizonyítanom. Emlékszem, egyszer a gyakorlatom alatt a szegedi intenzív osztályon egymás mellett álltunk egy kezdő rezidens orvossal, és ránk nézve megszólalt az egyik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Akkor nem esett jól, de ma már csak jót mosolygok ezen, hisz tudom, hogy ami széppé tesz minket, az a lelkünk, és ami emberré tesz minket, az a szeretetre, hitre és segítségnyújtásra való képességünk.

(Kiemelt kép: Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.