- hirdetés -

Idén májusban a beoltottak száma elérte, majd meghaladta a négymilliót. Enyhültek a szigorú intézkedések, de a más években megszokott fontos dolgok idén is figyelmet követeltek. Ilyen volt anyák napja, vagy éppen az érettségi vizsgák.

Harmadikán kiosztották az első feladatlapokat az érettségizőknek. Van, ami sok éve változatlan, hiszen 2021-ben is magyar nyelv és irodalom vizsgával kezdődik az érettségi. De van olyan is, amit még szokni kell, hiszen a koronavírus-világjárvány időszakában ez még „csak” a második érettségi, melyet idén is szigorú járványügyi szabályok betartásával rendeznek meg.

Sokan várták már és nem csak Orosházán, hogy újra kinyithasson a könyvtár. Ha korlátozásokkal is, de májusban végre ez is elérkezett. „A kormányrendelet értelmében a könyvtár csak korlátozásokkal nyithatta meg kapuit. Az épületbe csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be. Számukra a könyvtár valamennyi szolgáltatása elérhető, használható és a maszk viselése is szabadon választott. Természetesen gondoltunk azokra is, akik bármilyen okból nem rendelkeznek a plasztik lapocskával. Számukra a művelődési központ bejáratánál továbbra is működtetjük a könyvtárpontot, ahol leadhatják a visszahozott könyveket, illetve átvehetik az előre megrendelt irodalmat. Kicsit ez megnehezíti a munkánkat, hisz több ponton kell munkatársainknak ott lenni, de még éppen győzzük – tájékoztatott Buzai Csaba.”

Az élet sok területén vált főszereplővé a védettséget igazoló plasztik lapocska. Egy májusi rendelkezés az oltatlan horgászoknál vágta ki a biztosítékot. „A járványügyi intézkedések között bevezetett kijárási tilalom egyértelműen az éjszakai horgászat tilalmát is jelentette a 700000 regisztrált magyar horgász számára. Megörültek az érintettek, amikor híre jött az enyhítésnek, de egy fontos korlátozás maradt, ami miatt nem lehet minden horgász felhőtlenül boldog. Az éjszakai horgászat május 1-től engedélyezett azok számára, akik védettek a járvánnyal szemben. Azok, akiknek nincs védettsége, csak hajnali 5 óra, és éjfél között horgászhatnak.”

Az ideiglenes laktanya külső körletének rendbetételéhez szükséges eszközöket ajándékozott az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársainak Dávid Zoltán polgármester és a város önkormányzata. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően 2020 végén is úgy döntött a város önkormányzata, hogy eszközadománnyal segíti a rendőröket, mentőket és tűzoltókat. Május 5-én ezért Dávid Zoltán polgármester az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságot látogatta meg, hogy átadja nekik a kérésüknek megfelelően beszerzett eszközöket.

Patakfalvi Ádám május 6-i cikkéből értesülhettünk, hogy az ULE-nél nem áll meg a fejlődés. „Több száz millió forintos beruházásokat valósít meg az OMTK-ULE 1913 az önkormányzat segítségével. Már zajlik a Mátrai-stadion felújítása, míg a Gyopárosi úton található sportcentrumban egy konditermet építenek.”

Ebben a hónapban ünnepli születésnapját az Országos Mentőszolgálat. A nevezetes napon az orosházi mentősök is tortát kaptak a központjuktól.

Mindig készen állnak és mindig segítenek. A mentők társadalmi megbecsültsége elvitathatatlan. Különösen igaz ez mostanában, amikor a járvány miatt az eddiginél is több munkát végeznek és teszik ezt derűsen, alázattal. Az OMSZ minden mentőállomása kapott egy tortát a születésnap tiszteletére a központtól, az orosházi is.

Bojtor Zalán írásából megtudhattuk, hogy két forrásból, több mint fél milliárd forint támogatás érkezik a város kasszájába. „Orosháza vezetése többször tárgyalt Magyarország kormányával az iparűzési adó kompenzációjáról, az egyeztetések eredményre vezettek – mondta el Bojtor István. A város alpolgármestere hozzátette, jelentős kiegészítő támogatás is érkezett egy korábbi pályázathoz.” 

A hónap közepén tettük közzé a Majsai Kertészet legújabb fejlesztéséről szóló írásunkat. „A napokban kerül nagyobb mennyiségben a nagyáruházak polcaira a mostanában nagyon divatos YOOM nevű lila színű paradicsom. Az egyik magyarországi termelője az orosházi Majsai Kertészet.”

Május közepén megérkeztek az első viharok. Az egyik Orosházára is lecsapott. Hatalmas esővel és nagy erejű széllel csapott le Orosházán a vihar. A Hajnal utcán és a Hajnal közben összesen tíz fát csavart ki az orkán erejű szél, de az ott található garázsok tetejét is felszakította. A Dózsa György utcán egy légvezetéket is leszakított a vihar és a Kerek utcán is okozott károkat.

Az Orosházi férfi kézilabdázóknak már matematikai esélyük sem maradt első osztályú tagságuk megtartására, a hölgyek viszont olyat tettek, amit már öt éve nem sikerült – győztek Hajdúnánáson.

Huszonkettedikén már elérte a beoltottak száma az ötmilliót. Jött az újabb miniszterelnöki bejelentés. „Orbán Viktor elmondta, az Operatív Törzs döntése alapján a mai naptól nem kell maszkot viselni a köztereken, az utcán sem. Végre elköszönhetünk attól.” Az ötmillió beoltott nem csak a maszk elhagyását jelentette, hanem számos egyéb változást is.

Sokáig tartott a bizonytalanság, hogy megrendezhetik-e, végül mégis lett idén is Pünkösdi zarándoklat. Nagy öröm volt a szervezők és a résztvevők számára is az, hogy csoportosan tehették meg ezt a hosszú utat. Egészen péntekig úgy tudták, csak egyénileg vagy családtagokkal lesz teljesíthető a zarándoklat. Aztán az egyesület több hivatalos egyeztetés után megkapta az engedélyeket, így megvalósíthatta a rendezvényt, melyen több mint 60 fő vett részt gyalogosan és kerékpárral jutva el a Kopáncs-pusztai templomig.

Május utolsó hétvégéje a gyereknap jegyében zajlott és természetesen mi sem maradhattunk le róla. A PMK által szervezett városi gyereknapról Bojtor Zalán számolt be. Szombatra és vasárnapra is szervezett programokat a gyermeknapi hétvégére a Petőfi Művelődési Központ csapata. Először a Bogár Muzsika Gyermekzenekar adott koncertet, másnap pedig többek közt interaktív kiállítással, ugrálóvárral, kézműves lehetőségekkel és a nagy sikert arató Langaléta Garabonciásokkal várták a vendégeket.

Környezetvédelmi szempontból rendkívül jelentős és az orosháziak közt igen népszerű az önkormányzat által évente kétszer meghirdetett elektronikai hulladék gyűjtő akció. Az ilyen alkalmakkor a lakosság ingyenesen megszabadulhat feleslegessé vált híradástechnikai és egyéb elektromos kisgépeitől. Ezeket az önkormányzat által megbízott szakértő cégek szerelik szét. Újrahasznosítják amit lehet és megsemmisítik, amit nem. Minden esetre az ide kihozott tv-k, rádiók, hűtőgépek, öreg számítógépek már biztosan nem szennyezik a környezetet és nem valamelyik árokparti illegális lerakóban végzik.

Íme néhány a májusban minket foglalkoztató történések közül. A természet megújulása mellett ez a gyönyörű hónap fellélegzést is hozott a járványügyi korlátozások szűnésével. Természetesen sokkal több minden történt májusban is, mint amit fentebb megemlítettünk. Az OrosCafé oldalán a lap aljára görgetve megtalálhatják archívumunkat, ahol minden írásunkat, hónapokra bontva újra elolvashatják. Jó böngészést kívánunk!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.