- hirdetés -

A vörösmartys gyerekek is megemlékeztek a gyermekjogi világnapról.

November 19-én, pénteken mintegy 400 vörösmartys diák öltözött kékbe, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek jogaira.

– Iskolánk, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákönkormányzata az idei tanévben is megrendezte az „Öltözz kékbe!” napot. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a diákok jogaira. Minden évben megrendezi a diákközgyűlést, ahol a diákok elmondhatják véleményüket, ötleteiket, javaslataikat. Egy tanévben kétszer kerül sor diákönkormányzati kerekasztalra. Ezen az eseményen az osztálytitkárok az intézmény vezetésével beszélgetnek az iskolai életről. Felvetik problémáikat, javaslataikat.

Az „Öltözz kékbe!” nap egy igazi vidám csapatépítő az iskola életében, amiről egy rövid videó is készül – adta tudtul Vargáné Gyömrei Anita diákönkormányzati vezető.

Kékbe öltözött a Vörösmarty (fotó: iskola)

Az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt. Ez azóta a Gyermekjogok Világnapja. Az Unicef honlapján olvasható, hogy az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek biztonságának védelmét, a bántalmazás minden formájának megakadályozását, a megfelelő táplálék és egészségügyi ellátás biztosítását, vagy az alapvető oktatáshoz való jogot.

A Gyermekjogi egyezmény elsősorban az államra nézve fogalmaz meg rendelkezéseket, de mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy támogassuk és védjük a gyermekek jogait.

A család, a civil társadalom, a média, a pedagógusok, a magánszféra egyaránt. A szervezet honlapján kitérnek rá, az egyezmény külön elismeri a szülők és gondviselők elsődleges szerepét, jogait és kötelességeit a gyermekek nevelésében és jogaik megismertetésében, védelmében. Magyarország 1990-ben írta alá a Gyermekjogi egyezményt, és az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdetett ki. Így annak rendelkezése a hazai törvényekhez hasonlóan hatályos és érvényes.

Az iskola mellett a Polgármesteri Hivatal és a PMK is csatlakozott a kezdeményezéshez.

kiemelt fotó: Líbor Roland

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.