- hirdetés -

Régi, jó kapcsolat jellemzi a Szegedi Tudományegyetem és a Táncsics Mihály Gimnázium hosszú évek óta tartó összefogását, szakmai programját melynek keretében október 19-én együttműködési megállapodást írtak alá az intézmény aulájában. A cél, hogy a tehetséggondozásban, a tudáshálózatban aktív szerepet tudjanak vállalni, illetve lehetőséget biztosítsanak a diákok számára egy sikeres életpályához.

A két intézmény között már 10 évvel ezelőtt rezidensiskolai hálózat alakult ki, melynek keretében az együttműködésük rendkívül aktívvá vált.
– A mai alkalommal tulajdonképpen ezt az együttműködést próbáljuk kibővíteni, hiszen egy viszonylag új intézménye az egyetemnek a Junior Akadémia, mely kifejezetten a középiskolai kapcsolattartásra koncentrál. A Junior Akadémia és a gimnázium között egy, a mostaninál is szélesebb, régiós szintű együttműködést hozunk létre a szerződéssel – nyilatkozta Dr. Badó Attila, az egyetem Junior Akadémiájának elnöke.

A gimnázium igazgatója, dr. Blahó János elmondta, egy középiskola életében mindig jelentős esemény, amikor egy tudáshálózatban aktív szerepet tud vállalni és lehetőséget tud adni a diákjainak egy sikeres életpálya biztosításához.
– A Junior Akadémia egyrészt segít az egyetemre való bejutásban, másrészt lehetőséget biztosít arra, hogy ösztöndíjat kapjon a tanuló, esélyt arra, hogy kollégiumi szakprogramokon vegyen részt, hogy lássa azokat a lehetőségeket, amivel egy sikeres karriert fel tud építeni magának.

Együttműködési megállapodást írtak alá (Fotó: Horváth Bence)

Fontos, hogy ne csak Budapest vagy egy nagyváros, hanem mondjuk egy középváros tekintetében is a tehetséges fiatalok a tehetséghídon keresztül megvalósíthassanak egy komoly életpályát, erre pedig maga a mentorálás már a középiskolában, később pedig az egyetemen is lehetőséget ad. A regionális program indítása pedig a Táncsicsban történik, mint az első Békés megyei rezidensközpontban. Ez óriási felelősség számunkra, mert mi ezt a lehetőséget nem kisajátítani akarjuk, hanem megosztani partnerintézményeinkkel – ismertette a részleteket az igazgató.

A rendezvényen először a résztvevőket köszöntötték. A díszasztalnál Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, prof. dr. Gellén Klára, az egyetem oktatási rektorhelyettese, prof. dr. Badó Attila, a Junior Akadémia elnöke, dr. habil. Újvári Edit, a Junior Akadémia igazgatója, dr. Blahó János, valamint a Békéscsabai Tankerületi Központot képviselő Andrési Gábor foglaltak helyet.

A program részeként a gimnázium 11. osztályos tanulói Dobrai Ádám és Molnár Marcell zenéltek, míg a 9. osztályos Polgár Máté verssel köszöntötte az egybegyűlteket. A köszöntő beszédek sorát Dávid Zoltán polgármester nyitotta, aki kiemelte, a már eddig is jól működő rezidensprogram folytatása egy jelentős mérföldkő mind az intézmények, mind a város életében.

– Az aláírás mintegy tanúbizonyságot tesz, hogy Orosháza elkötelezett a tehetséggondozásban, ennek a programnak a kiteljesítésében. Az elmúlt időszakban jelentős forrásokat fordítottunk a tehetséggondozásra, az orosházi fiatalok támogatására, hiszen ők jelentik a jövőt, a város, a térség és az ország jövőjét. A tehetséggondozás pedig elősegíti azt a törekvést, hogy Orosháza iskolaváros legyen – hangsúlyozta.

Prof. dr. Gellén Klára, Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem kuratóriumának elnöke nevében is köszöntötte a vendégeket. Mint mondta, a két intézmény közös célkitűzése találkozik a programon belül, a rezidens jellegű hálózatépítés a középiskola és az egyetem között egyfajta hidat képez, melynek köszönhetően a diákok könnyebben be tudnak kapcsolódni a felsőoktatásba.

Ezt követően a rendezvényen részt vevő intézmények, azaz a Szegedi Tudományegyetem, a Táncsics Mihály Gimnázium, a Békéscsabai Tankerületi Központ és a város önkormányzatának képviselői aláírták az együttműködési megállapodást. Ezzel még nem volt vége a programnak, előbb dr. Újvári Edit mutatta be a Junior Akadémia tehetséggondozó programjának működését, majd díjak átadása következett.

Dr. Blahó János a Junior Akadémia képviselői díját vehette át, míg a Táncsics Mihály Gimnázium pedagógusa, Francziszti László a Junior Akadémia Mentor díjával, a 11. osztályos Varga Szilárd pedig a Junior Akadémia Tehetsége díjjal gazdagodott (távollétében osztályfőnöke, Mucha János vette át az elismerést).

Dr. Blahó János ezt követően a gimnázium Békés megyei rezidensprogramjának működését mutatta be a nézőknek, végül dr. Badó Attila tartott előadást.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.