- hirdetés -

Folyt a könny a nevetéstől és a meghatottságtól egyaránt a tegnap esti Meseautó című előadáson. A Körúti Színház kitett magáért, a közönség vastapssal hálálta meg az élményt.

Néhány órára minden búját-baját elfelejthette az, aki október 18-án este beült a Petőfi Művelődési Központ színháztermébe. A budapesti Körúti Színház, élén az orosházi származású Lipták Péterrel egy nagyszerű darabot vitt színpadra, legalább annyira nagyszerű kivitelezésben. A jól ismert 1934-ben készült Meseautó című romantikus filmbe új karakterek, plusz jelenetek kerültek, és egyáltalán nem sajnálták ki belőle a humort sem.

A vezérigazgató úrnak komoly tekintélye mellett sármja is van (Fotó: Horváth Bence)

A Szűcs János vezérigazgató és Kovács Vera közötti szerelmi szál talán jól ismert minden olvasó számára. Ez az est azonban jóval többről szólt, mint romantikáról. A tévedések, félreértések és az ostobaság svédasztala tárult elénk, az álcázásokból és titkolózásokból végül nagy lebukások, majd nagy beismerések lettek. Kedvenc szereplőm Pista, vagyis a vezérigazgató úr inasa bőrébe Szabó Kristóf bújt, óriási alakítását látva azt kellett véljem, vagy rá írták a szerepet, vagy – ami még valószínűbb –, ő egy veszettül jó színész. Könnyfakasztó volt a játéka, a nevetéstől tényleg törölgettük a szemünket.

A férfi, aki azt akarta, hogy önmagáért szeressék (Fotó: Horváth Bence)

A közönség kedvence – a tapsok és füttyszók alapján – Halmos Aladár irattárvezető figurája volt, akit Beleznay Endre elevenített meg óriási sikerrel. De mellettük kiemelendő Annuska, Gyebnár Csekka hangja és alakítása, Péterffy, vagyis Pecsenyiczki Balázs kisugárzása és természetesen a két főszereplő színpadi ereje is. Szerelmüket nem kellett eljátszaniuk, hisz Lipták-Lehel Kata és Lipták Péter az életben is egy párt alkotnak. Az orosházi származású színésszel a társulatról, az aznapi Szűcs és a 9 évvel ezelőtti Sas szerepéről beszélgettünk, valamint arról, miért ez az utolsó előadása.

Végre újra színházban (Fotó: Horváth Bence)

Mikor délután három óra körül erre sétáltam, láttam, hogy a Körúti Színház autója már megérkezett. Ilyen sok előkészület várt még rátok este 7 óráig?

– Nálunk nincs meg az az apparátus, mint egy kőszínház esetén. Az, aki díszít, kellékez, a hang- és a fénytechnikát kezeli, mind játszik a darabban. Dolgozunk az előadás előtt is, és mihelyst lemegy a függöny, visszavesszük a munkásruhát, és pakolunk be az autóba.

2012-ben is a Petőfi Művelődési Központ színpadára került a Meseautó című darab. Akkor még Sas, a magánnyomozó bőrébe bújtál, most viszont a főszerep a tiéd.

– Igen, de hidd el, szakmailag a táncos komikus szerep sem volt könnyebb. Sasnak végig egy nagyon erős fizikai jelenlétet kell produkálni a színpadon, és ezt meg is hálálja a közönség. Szűcs János viszont, a jól öltözött, elegáns szépfiú nem kap annyi visszajelzést egészen a darab végkifejletéig. Kicsit hálátlanabb ez a szerep, de gyönyörű, és természetesen ez volt a vágyam nekem is.

A hazugságoknak végül úgyis lebukás a vége (Fotó: Horváth Bence)

Melyik a kedvenc jeleneted az előadásban?

– Talán érdekes, de nem a szerelmi szálat emelném ki. Nagy energiát fektettünk a Péterffy autószalon-igazgató és a Szűcs vezérigazgató közötti komoly, mély barátság bemutatására. Kapcsolatukban az önfeledt szórakozás és jókedv mellett megjelenik a konfliktus is. Nagyon kevés musical van, melyben jól megírt férfiduettet hallhat a közönség, ez a Meseautó viszont ezen kivételek közé tartozik. Élvezet és egyben kihívás énekelni.

Milyen érzés ismerős arcok előtt, Orosházán színpadra állni?

– Mindig nagyon izgatott vagyok, ha itthon játszom. Itt, Orosházán, a millecentenáriumi városi rendezvényen léptem fel először 14 évesen, most pedig már 39 vagyok. Azóta folyamatosan játszottam egészen 2020-ig, ekkor azonban a pandémia és más tényezők közbeszóltak. A magánszínházaknak egyébként is nehéz az élete, és én sem leszek már fiatalabb. Ha drámaian akarok fogalmazni, akkor nekem 14 évesen itt húzták szét először a függönyt, és most, 2021. október 18-án itt húzzák szét utoljára, legalábbis ebben az alakulatban biztosan. Ma a Meseautót egy olyan társulatban játszom, melynek már másfél éve nem vagyok a tagja, de Galambos Zoltán igazgató úrral úgy gondoltuk, Orosházán nekem kell színpadra vinnem Szűcs karakterét.

Legközelebb november 2-án várják a színház kedvelőit a PMK-ba. A Veres1 Színház a Sörgyári capriccio című darabot hozza el Orosházára.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.