- hirdetés -

Orosháza Közszolgálatáért díjjal ismerték el az augusztus 20-i városi ünnepségen Tengerics Éva könyvtáros munkáját.

Tengerics Éva az a biztos pont az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtárban, aki lassan 30 éve dolgozik az olvasás megszerettetéséért. Kedvessége, nyitottsága révén a gyerekkönyvtárat olyan hellyé varázsolta, ahová szívesen járnak vissza a gyerekek.

Tanítóként kezdte pályáját, majd 1993-ban könyvtáros lett, és elsősorban az alsós korosztály és az óvodás korúak mellett horgonyzott le. Különböző foglalkozásokat szerveznek kollégáival együtt, ahol egy tanév során több száz gyerek fordul meg a könyvtárban. Kiváló szakmai munkájukat dicséri a legjobb gyermekkönyvtárnak adományozható Vándor Bagoly díj, amit tavaly nyertek el.

Tengerics Éva

Az 50 év fölöttiek korosztályát is megszólítja a Lélekvitamin Klub vezetésével. Közösséget teremt, kirándulásokat szervez. A járvány idején vált fontossá az olvasást népszerűsítő blogja, ahol a tanulást is segítette a gyerekeknek.

– Mindig az volt a célunk kollégáimmal, hogy a gyerekek örömmel és szívesen jöjjenek a könyvtárba. Kiss Márta kollégámmal a nevünkhöz fűződik a máig működő nyári játszóház, amit nagyon jó, hogy meg tudtunk őrizni ingyenesnek, de sokszor sikerült az évek alatt valami újat létrehozni. A kitüntetés hatalmas meglepetésként ért, alig akartam elhinni. Gyönyörű volt az ünnepség és nagyon megtisztelő volt olyan emberek közt helyet foglalni, mint az idei kitüntetettek. Szeretem a gyerekeket, a munkámat és az elismerés további erőt ad hozzá. Van egy olyan mondás, hogy azt csináld, amit szeretsz és akkor soha nem kell dolgoznod. Azt hiszem közel járok ehhez – mondta el a kitüntetett.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.