- hirdetés -

Nem állt fel a rendszer, ezért reggel nyolc óra helyett bő egy óra csúszással, de elindult az ellenzéki előválasztás szeptember 18-án. A nap folyamán további technikai problémák jelentkeztek, ezért hivatalosan az előválasztás hétfőn (szeptember 20.) folytatódik.

Az előválasztás első fordulójára szeptember 18. és szeptember 26. között kerül sor. Orosházán ebben az időszakban várják a voksolókat a Széchenyi téren (a Spar mellett) 8 és 18 óra között.

Fotó: Horváth Bence

Szombaton már a tervezett nyitáskor is körülbelül 10-15 szavazó állt sorban, hogy leadja szavazatát, de erre nem volt lehetőségük. Sokan nem is vártak tovább, ott hagyták a felállított sátrat. A helyszíni információk alapján országosan felmerülő probléma volt, hogy nem működött megfelelően a rendszer. Az első választó nem sokkal kilenc után dobta szavazatát a kartonból készült urnába, amit azután leragasztottak.

A körzetben két jelöltre szavazhatnak: a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott jobbikos dr. Szabó Ervinre, és az MSZP-P, valamint a Momentum támogatását élvező dr. Szelényi Zoltánra.

Arról, hogy a jelöltek mit várnak az előválasztástól, ebben a cikkünkben írtunk. Megmutattuk azt is, hogyan szavazhatnak az orosháziak.

Délelőtt technikai okok miatt, délig felfüggesztették a szavazást országos szinten. A Országos Előválasztási Bizottság arra kérte a szavazókat, hogy 12 után térjenek vissza a szavazóurnákhoz. Az előválasztás honlapja többször is teljesen leállt, nem lehetett regisztrálni.

Frissítés: Az elovalasztas.hu-n olvasható, hogy az eredeti tervek szerint hétfőn (szeptember 20.) fog folytatódni az előválasztás, reggel 7 órától.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.