- hirdetés -

Nagykállón rendezték meg a hétvégén a Felnőtt Raw Női Férfi Felhúzó Kupa versenyeit. Az Orosházi Toldi SE. háromfős mini küldöttséggel képviselte városunkat és Békés megyét.

A mintegy ötven nevezett versenyző névsorában nagy örömmel fedeztük fel az egykor erőemelésben sikert sikerre halmozó Kovács Ferenc nevét. Feri hét (!) évvel ezelőtt indult legutóbb erőemelő versenyen. Akkor kicsit szakított eredeti sportágával és az erős ember versenyek, valamint az azóta rendkívül népszerűvé vált bothúzó versenyek felé fordult. (Ez utóbbi már lekerült a műsorról.) Most úgy érezte itt az idő feleleveníteni a régi szép emlékeket.

Kovács Ferencnek hét év kihagyás után jól sikerült a visszatérés, mert +120 kg-os kategóriában, 275 kg-os teljesítménnyel a dobogó tetejére állhatott. 

Kovács Ferenc újra a „dobogó” tetején (Fotó: Toldi SE)

Az orosházi fiú terveivel kapcsolatban megtudtuk, hogy az erős ember versenyek továbbra is maradnak számára, e mellett pedig még minimum két őszi, megyénkben rendezett erőemelő országos versenyen is dobogóra áll. (Gyula, Erőemelő OB. és Orosháza, Fekvenyomó OB.)

A küldöttség másik két tagja sem panaszkodhat eredménytelenségre.

A nők versenyében, a még junior korú Kovács-Györkös Melánia, 57 kg-ban, egyéni csúcsot jelentő, 125 kg-os húzásával ezüstérmes lett. Lovas Mónika +84 kg-os súlykategóriában, 180 kg-os eredménnyel győzött.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.