- hirdetés -

Utoljára csöngettek be június 4-én a Táncsics Mihály Gimnázium kisgimis, nyolcadik osztályos tanulóinak. Hetedikes diáktársaik ugyan nem állhattak nekik sorfalat, mégis tanáraik és hozzátartozóik tekintetétől kísérve vehették át ballagó tarisznyájukat és emléklapjukat, búcsút véve az eddigi diákéveiket meghatározó intézménytől. Sokan közülük maradnak, hiszen gimnáziumi tanulmányaikat is a Táncsicsban folytatják majd.

– Még mindig vannak érvényben lévő korlátozások, de az iskola eltökélt szándéka volt, hogy élményt tudjon nyújtani a nyolcadikos diákoknak, hiszen ez most egy fontos időszak az életükben, így örülünk, hogy legalább a mostani lehetőség adott volt. Ugyanezt folytatjuk majd az érettségiző osztályokkal, náluk a ballagással az érettségi bizonyítványosztás ünnepélyes keretét is összekötjük – tudtuk meg dr. Blahó Jánostól az intézmény igazgatójától.

A nyolcadikos diákok egyike, Somogyi Zoltán is örömmel nyilatkozott arról, hogy milyen jó volt nemrég az online oktatás után végre újra találkozni osztálytársaival, és hogy ballagásukat is együtt élhetik meg. Rövidesen fel is csendültek a már jól ismert ballagós dalok, majd mindannyian elfoglalták helyüket. Ugyan a többi kisgimanzista osztály a járványhelyzet és az azzal kapcsolatos előírások miatt ezúttal nem lehetett jelen, a 33 ballagó tanáraik mellett szüleik és hozzátartozóik társaságában vehetett búcsút az intézménytől.

A hetedik osztályosok nevében Jancsó Borostyán és Kriska Viktória köszönt el tőlük, felidézve az együtt töltött éveket.
– Az évek során egy nagy családot, a Táncsicsisták nagy családját építettük együtt. Életetek során sokszor értek fordulóponthoz, a mai nap is ilyen. Egy korszak lezárul és kisgimisből gimnazistákká váltok. A búcsúzás felidézi bennetek és bennünk is a közös élményeket, mindazt, amit útravalóul továbbvihettek. Hiszen ezek az élmények építenek benneteket és örök kapcsolattal kötnek a gimnáziumhoz – hangsúlyozták.

A ballagó diákok közül Balczó Boglárka és Nagy Natasa verset szavalt a rendezvényen, majd Hajdú Laura búcsúzott el diáktársai nevében is az általános iskolás évektől.
– Néhány évvel ezelőtt még irigykedve néztük idősebb diáktársainkat a ballagásukon, szinte hihetetlen, hogy ma már nekünk is utoljára szól a csengőszó. Várva várt, mégis nehéz nap a mai, az együtt töltött hosszú évek emlékei, a versenyek erőpróbái, a kirándulások vidám pillanatai, a játékok izgalmai mind végigkísérnek. Tanárinknak és szüleinknek is hálás köszönettel tartozunk türelmükért és segítő fáradozásaikért – tette hozzá, majd Somogyi Zoltánnak és Kiss-Horváth Bencének adta át a szót, akik szintén verssel búcsúztak.  

Ezt követően az igazgató, dr. Blahó János osztotta meg ünnepi gondolatait. Kiemelte, hogy talán kevesen tudják, de a gimnázium történetének első osztálya is nyolc évfolyamos képzés szerint tanult. Ez legutóbb 2015-ben indult újra, így a mostani 33 végzős diák a harmadik új nyolc évfolyamos generáció nemzedékéhez csatlakozhatott.

– Kedves nyolcadikosok, ami előttetek áll az a csupa nagybetűs élet, mely magával hordoz egy csodálatos utazást, varázslatos felfedezéseket. Az itt megszerzett tudás, képességek sora, kialakult értékeitek, jellemetek, világképetek meghatározzák majd további lehetőségeiteket. Hogy a Márai Sándortól kölcsönzött gondolatokkal éljek: Vándor vagy, tehát minden nap tovább kell menned az úton. És ezen az úton önmagad megismerése lesz a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás – emelte ki az igazgató.

A ballagó diákok ajándékkal köszönték meg osztályfőnökük, Marosvölgyiné Rideg Ágnes és tanáraik munkáját és felkészítését, valamint ők maguk is megkapták ballagó tarisznyájukat és emléklapjukat. Az intézménynek búcsút intő és tanulmányaikat máshol folytató diákoknak szintén ajándékkal kedveskedtek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.