- hirdetés -

A kadet korosztályú birkózók számára is megrendezték az idei első válogató versenyt a hétvégén Kiskunfélegyházán. Az Orosházi Birkózó Egyesületet öt versenyzője képviselte, a szabad- és kötöttfogású mezőnyben is volt indulójuk.

A múlt heti serdülő válogató verseny után ezúttal a kadet korúak mérték össze tudásukat Kiskunfélegyházán. A három szakágat felvonultató viadalon összesen 193 birkózó próbált szerencsét.

Az Orosházi Birkózó Egyesületet (OBE) öt versenyzővel állt rajthoz, a 71 kilogrammos mezőnyben Boros Normannak végül nem sikerült beverekednie magát kategóriájában a legjobb öt közé.

Az OBE hétvégén, Kiskunfélegyházán elinduló kadet csapata edzőik társaságában (Fotó: egyesület)

Hasonlóan járt a szabadfogásúak 110 kilogrammos kategóriájában induló Bakos Ferenc, míg a 65 kilogrammos súlycsoportban Fekete Bence két győztes mérkőzést követően bokasérülése miatt kényszerült feladni a versenyt.

A szabadfogású kategória 71 kilogrammos súlycsoportjában Molnár Tibor eredményes birkózással egészen a döntőig menetelt három győzelmének köszönhetően a népes mezőnyben. Végül ezüstérmesként zárt, a dobogó második fokára állhatott fel.

A 92 kilogrammos súlycsoportban újabb éremnek örülhetett az egyesület Debreczeni Tamás révén, aki vereséggel kezdett ugyan, később azonban bátor birkózással, éppen egykori klubtársa Cseh Balázs ellen megszerezte a bronzérmet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.