- hirdetés -

Április 19-én megkezdődött a lengyelországi birkózó Európa-bajnokság, a szabadfogásúak küzdelmeivel. Az első napon az orosházi származású Antal Dánielnek szurkolhattak a sportot kedvelők.

A hétfői nyitó nap egyetlen magyar érdekeltje a 16 között kezdte meg szereplését a kontinenstornán, a sorsolás alapján jó esélye volt rá, hogy az első akadályt sikerrel vegye a 70 kilogrammos súlycsoportban. Ennek megfelelően élt is az eséllyel, az észak-macedón Fati Vejseli ellen.

A mozgalmas mérkőzés első három percét követően 4-4-re álltak a felek, az egyperces pihenőt követően azonban már a magyar versenyző akarata érvényesült. Végül 7-4-re győzött, két levitelt és egy pörgetést is bemutatva. Következhetett a súlycsoport favoritja.

Az orosz Israil Kasumov azonban már keményebb diónak bizonyult, gyorsan lezárta kettejük összecsapását. Dani ugyan bátran kezdte a meccset, igyekezett kezdeményezni, ám a már kétszeres Eb-bronzérmes orosz levitte őt és gyors akciókkal elérte a technikai tushoz szükséges 10 pontot.

A vereség ellenére viszont még bizakodhatott benne, hogy kedden a vigaszágon próbálkozhat újra. Ehhez arra volt szükség, hogy az orosz az este kezdődő elődöntős programban is győzelmet arasson és bejusson a döntőbe. Ez sikerült is neki, így Antal Dániel számára sem ért véget a küzdelem.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.