Vannak Orosházán olyan emberek, akikkel megszokhattuk, hogy napról napra találkozunk. Néha előfordul, hogy eltűnnek egy időre és ezt észre is vesszük. Ekkor jön a kérdés: mi van vele?
Koszorús Oszkárt senkinek sem kell bemutatni Orosházán. A város helytörténetének, egyháztörténetének egyik legavatottabb ismerője. Amit Oszkár nem tud Orosházáról, az nincs is – szokták mondani. Kiállítás megnyitókon, könyvbemutatókon rendszeresen találkozhattunk vele. Egészen idén tavaszig. Akkor eltűnt. Telefonon érdeklődtünk: hogy van, mi van vele?
– Akkor kezdődtek a bajaim, amikor a járvány első hulláma érkezett. Leestem lábról, elgyengültem, nem tudtam menni. Nem akartak megbírni a lábaim. Több hónap múlva kaptam volna csak vizsgálati időpontot, így inkább befizettem magam egy MR vizsgálatra Gyulára, de nem tudtak megállapítani semmit. Ezután júniusban, az Orosházi Kórházban, a neurológián nézték meg, nem valami idegi eredetű-e a baj. Ott sem jártak eredménnyel. Ezután kerültem át a mozgásszervi rehabilitációs osztályra. Az itt eltöltött három hétben gyógytornászok foglalkoztak velem, fizikoterápiás kezeléseket kaptam és sokat javult az állapotom. Egy hónap kórház után kerületem haza – idézi fel az eseményeket Koszorús Oszkár.
Nyár végén járókerettel, háromlábú görbebottal kezdett járni, de csak otthon. Eleinte még a székeket is sorba kellett rakni, hogy a támlájukra támaszkodhasson a lakáson belül. Éva lánya segített sokat.
– Óriási segítséget jelentett Éva lányom. Kivétel nélkül minden nap eljött és jön a mai napig. Bevásárol, elvégzi a különböző teendőket a ház körül, ami nekem nehézséget okozna. A férjével a kertet is gyönyörűen rendbe tették, de a legfontosabb, hogy az ő segítségével sétálok az udvaron és próbálok erősödni. Ma már minden nap kb. 600 métert sétálunk az udvaron, immár járókeret és bot nélkül. A városba még nem megyek ki, komolyan veszem a járványveszélyt, de nem unatkozom – mondja a rá jellemző derűvel.
Mint megtudtuk, az interneten keresztül a világ sok helyéről keresik. USA, Új Zéland, Belgium. Csak néhány ország azok közül, ahová a kutatásai alapján válaszolt különböző, helytörténeti, a régmúltra vonatkozó kérdésekre. Sokan hívják az ismerősök közül is, akik csak a hogylétére kíváncsiak.
– Szinte minden nap vannak ilyen feladataim. Több órát töltök a számítógép előtt és bár hivatalosan – több, mint ötvennyolc év után – nem dolgozom, azért nem vagyok munka nélkül – mondja a mindennapokról.
Koszorús Oszkárral az utcán, kiállításon, könyvtárban hamarosan újra találkozhatunk. Ha lassan is, de szépen gyógyul, erősödik és „ha ez a kutya vírus eltakarodik”, ismét visszatér a közéletbe.
