- hirdetés -

Az orosházi író, költő és helytörténész Verasztó Antal újabb, immáron 29. kötetét adta ki Orosháza – Az ősök árnyékában címmel. Elmondása szerint ez az utolsó, de aki ismeri, az tudja, ez közel sem olyan biztos.

Míg a sorban a 29., addig helytörténeti írások tekintetében a 16. kötete jelent megy Verasztó Antalnak. Az idén 85 esztendős orosházi szerző úgy fogalmazott legújabb írásáról: Ez a könyv a hűség könyve!

A most megjelent kötetben helytörténeti írásokból szemezgetett Verasztó Antal. A szerző Zombán végzett kutatásairól úgy ír, mintha végig mellette állnánk, és mi is részesei lennénk a tolnai település plébániáján tett látogatásának. Érdekfeszítő az orosháziak 1946-os Dunántúlra való visszatelepülési hullámáról szóló, az orosházi Kossuth-szobor történetét bemutató, vagy a településre és a térségre jellemző építészeti emlék, a napsugaras oromzatról szóló fejezetek. A város piaci életét felelevenítő írás visszarepíti az olvasót az időben, és maga előtt látja a temető előtti libapiacot. Ez a helyszín ma a Libapiac tér nevet viseli.

Verasztó Antal a kötetről elmondta, mikor 2019-ben a több évtizedes szépirodalmi pályafutása, valamint az Orosházával kapcsolatos hely-és művelődéstörténeti kutatásai elismerésként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át, megfogadta magának, hogy még egy Orosházáról szóló könyvet le tesz a köz asztalára, ha egészsége engedi. Ezért is említi a hűség könyveként legújabb kötetét. A 85 esztendős köztiszteletben álló író, költő és helytörténész azt állítja, ez volt az utolsó kötete. Bár az, aki ismeri, tudja jól, az írás olyan számára, mint halnak a víz, vagy mint madárnak a szellő. Nélkülözhetetlen.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.