- hirdetés -

A pedagógusok tesztelése városunkban tegnap a Vörösmarty iskolában kezdődött, ma reggel pedig a Székács evangélikus, majd az Eötvös katolikus és a református két tanítási nyelvű iskolában folytatódott.

A tegnapi nap folyamán hírt adtunk arról, hogy a Vörösmarty iskolában több tanárnak lett pozitív a koronavírus gyorstesztje, így a felső tagozat digitális munkarendben tanul tovább. Tegnap a Hajnal Evangélikus Óvodában dolgozó 20 óvónőt és dajkát is tesztelték, mindannyiuk eredménye negatív lett. Nagy Róbert, a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatója elmondta, megnyugtató számukra ez a visszajelzés, valamint az is, hogy tisztább képet kaphattak az óvodában dolgozók egészségügyi állapotáról. Hozzátette, bár ezek a gyorstesztek nem százszázalékos megbízhatóságúak, ennek ellenére valószínűsíthető, hogy az óvodapedagógusok vírusmentesen végzik a munkájukat.

Az iskolában sorba állnak a tanárok a tesztre várva (Fotó: Horváth Bence)

Nem mindenkin végzik el a tesztet

Ma reggel 8-kor a Székács iskolában folytatódott a szűrések sora. A vizsgálat önkéntes, ennek ellenére szinte minden pedagógus alávetette magát a tesztelésnek. Nagy Róbert kiemelte, a gyorstesztet nem végzik el azokon, akik már igazoltan átestek koronavírus-fertőzésen, vagy jelenleg kizárólag digitális munkarendben dolgoznak, illetve azokon sem, akik most is karanténban vannak, és a tesztelésük már folyamatban van.

A tesztelés gyorsan és zökkenőmentesen, hamar lezajlott, az eredmény egyetlen, felső tagozaton oktató pedagógusnál lett pozitív. Ő hazatért, a protokoll szerint értesíti háziorvosát, az intézmény pedig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot. A többi tanár a vizsgálat után már vissza is tért az osztályához, hogy folytathassa munkájukat.

Nagy Róbert igazgató (Fotó: Horváth Bence)

– Fel voltunk és leszünk készülve arra az eshetőségre, hogy a jövőben több kolléga is pozitív teszteredményt produkálhat. Szeptember óta így működünk, egyik-napról a másikra jöhet változás, sőt egy napon belül is bármikor adódhat olyan információ, amely felborítja az iskola munkarendjét. Muszáj előre terveznünk és gondolkoznunk, kell hogy legyen stratégiánk. Mindenesetre ez a mai eredmény igazán megnyugtató a számunkra – emelte ki az igazgató.

A Székács evangélikus iskolában az alsó és a felső tagozaton is a normál tantermi oktatás folyik tovább. Az érintett pedagógus otthonról, digitális eszközök segítségével folytatja munkáját.

Az Eötvösben és a református iskolában tanítók eredménye is meglett

Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Korcsok Marianna tájékoztatta az OrosCafét arról, hogy sem az óvodában sem az iskolában dolgozó pedagógusok között nincs koronavírus fertőzött. Minden teszteredményük negatív lett.

Iskolánként változó, hogy csak a pedagógusokat szűrik-e, vagy a technikai dolgozókat, illetve az oktató munkát közvetlenül segítők pedagógiai asszisztenseket, laboránsokat és könyvtárosokat is. A szűrést az iskolák orvosi szobájában orvostanhallgatók végzik.

Víghné Pintér Lillától, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatónőjétől megtudtuk, intézményükben hat ember tesztje lett pozitív, két alsós tanítóé, két felsős tanáré és két takarítóé. Egy osztály kerül karanténba emiatt, a többiek az iskolában folytatják a munkát.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.