- hirdetés -

A rendkívüli helyzet alatt is igyekszik olvasói rendelkezésére állni a Justh Zsigmond Városi Könyvtár. Még a tavaszi időszakban indították el Könyvet Házhoz szolgáltatásukat, ami most a korlátozások és bezárások miatt ismét nagyobb teret kap.

– November 11-én ismét be kellett, hogy zárjon a könyvtár, de ez most nem ért annyira váratlanul minket. Több forgatókönyvünk is volt arra vonatkozóan, hogyan fogunk szolgáltatni akkor, ha be kell zárni, attól függően persze, hogy milyen szigorú ez a bezárás. Rugalmasan kezeltük ezeket a lehetőségeket és gyakorlatilag másnap már meg is nyitott a Könyvtár Pont, melyben nagy segítséget nyújtott a Petőfi Művelődési Központ – mesélte Buzai Csaba, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár igazgatója.

Tavasszal indult a Könyvet Házhoz projekt, amely ismét nagy teret kap (Fotó: Horváth Bence)

A Könyvtár Pontnál minden nap 10 és 13 óra között lehet beiratkozni a könyvtárba. Az érdeklődők jelezhetik is előre, milyen könyvet szeretnének elvinni, de vissza is lehet hozni dokumentumokat. A könyvek mellett fénymásolással, CD-írással, DVD-írással, digitalizálással is foglalkoznak.

– Ezek a szolgáltatások működnek és emellett a Könyvet Házhoz projekt, mely most ismét nagyobb teret kapott. Nem mondom, hogy újraindult, hiszen a nyári időszakban sem álltunk le vele, de most jóval nagyobb az igény rá a zárás miatt – tette hozzá az igazgató.

A járvány ideje alatt 10 dokumentumot is kölcsönözhetnek az érdeklődők (Fotó: Horváth Bence)

Elmondta, az egyetlen feltétel, hogy könyvtári tagnak kell lennie azoknak a személyeknek, akikhez kiviszik a könyveket. Ha valaki nem tag, elég egyszer eljönnie a Könyvtár Ponthoz regisztrálni. A járvány ideje alatt 10 dokumentumot kölcsönözhetnek az érdeklődők.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.