- hirdetés -

A legújabb rendelkezések kihirdetése után nem sokkal, a könyvtárosok megalkották a lehetőségekhez szabott szolgáltatásaik listáját. Működésükhöz sok segítséget nyújtott a Petőfi Művelődési Központ.

Buzai Csaba könyvtárigazgató elmondta, hogy mint mindig, a veszélyhelyzet idején is igyekeznek minden lehető módon az olvasók rendelkezésére állni.

– A rendelkezéseket nekünk is be kell tartani, de találtunk néhány megvalósítható lehetőséget, hogy olvasóinkat ki tudjuk szolgálni. Az egyik ilyen a könyvet házhoz szolgáltatásunk, melyet a járvány első hulláma idején kipróbáltunk és jól működött. Igényeiket olvasóink telefonon, vagy e-mailben jelezhetik.

Dolgozik az ideiglenes könyvtár pont (Fotó: Justh VK)

A művelődési központ Kossuth utcai bejáratánál könyvtár pontot működtetünk, hétköznaponként 10-13 óráig. Itt lehetőség van a visszahozott könyvek leadására, az új igények jelzésére, félretett könyvek, folyóiratok, hangoskönyvek kölcsönzésére. A KönyvtárPonton keresztül, munkatársaim segítségével lehetőség van fénymásolásra, nyomtatásra. A nyomtatandó dokumentumot elküldhetik olvasóink e-mailben is – sorolja az igazgató.

Mint megtudtuk, továbbra is folyik a zenei könyvtárban a házi audio és videófelvételek digitalizálása. Buzai Csaba azt is elmondta, hogy a kölcsönözni kívánt könyvek kiválasztásában segít a katalógus: https://www.justhvk.hu/opac. A visszahozott könyvek egyhetes karantént követően válhatnak újra kölcsönözhetővé.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.