Számtalanszor láttuk már a színpadon, amint énekhangjával megbabonázta a közönséget, vagy ahogyan műsorvezetőként levezényelt egy-egy rendezvényt. A mezgés diákok is jól ismerik őt, már több mint két évtizede tanít az iskolában. Most egy olyan oldaláról ismerhetjük meg, ami bizonyára sokak számára eddig még ismeretlen volt…Egészen mostanáig.
– Gumicsizmával kelek, és azzal is fekszem le. Gazdálkodunk. A harmadik emeleti bérlakásból kiköltöztünk Szentetornyára a férjemmel és az egyetemista lányommal. Vettünk egy családi házat hatalmas udvarral, és ott neveljük a jószágainkat. Ez számomra egy életforma, valójában egy családi örökség. Ebben nőttem fel Záhonyban, ahonnan származom. Mikor nyolcadikos koromban megkérdezték, mi szeretnék lenni, azt válaszoltam, hogy lovász. Persze a többiek kinevettek, pedig már akkor is őszintén úgy éreztem, hogy nekem az állatok közt van a helyem. Később az első diplomámat is az agrártudományi egyetemen szereztem – mesélte.
Jelenleg tizenhárom juh, nyolc disznó, és úgy százötven-kétszáz baromfi él szentetornyai házuk udvarán.
– A rengeteg baromfi közt vannak igazi ritkaságok is. Találunk köztük fajtatiszta, gyűrűs példányokat, például pávákat, mandarinrécéket és igazi galambkülönlegességeket is. A legújabb szerelmeim pedig az emuim. Van egy négy hónapos emupárunk. Ők igazi kis házi kedvencek. Mikor hazamegyek, szaladnak elém, beszélgetünk, táncolnak nekem. Nagyon szórakoztató teremtések. Én pedig megsimogatom, megölelgetem őket. Ők nem is lesznek levágva, majd csak az utódaik. Az emu húsáról egyébként úgy tartják, minőségileg vetekszik a marháéval – jegyezte meg.
Gyapjasné Béres Enikő számára ez a munka már rutinból megy. Reggel hatkor, még iskolába indulás előtt gyorsan és frissen ellátja a jószágokat. Megeteti őket, fogja a vasvillát és kitakarít alattuk, és persze hagy időt egy rövidke babusgatásra is.
– A kezdet kezdetén voltak háromnapos kisbárányaink is, amiket mi magunk neveltünk fel. Ők tényleg olyanok voltak, mint a csecsemők. Három óránként etettük őket a cumisüvegből. Ennek is megvan a szépsége. Persze amiatt is csináljuk, hogy egészséges ételek kerüljenek az asztalunkra, de emellett ugyanolyan fontos magának a gazdálkodó létformának a szeretete. Én így érzem magam teljesnek. Minden munkám szükséges ahhoz, hogy én én lehessek. Ugyanúgy hozzám tartozik ez is, mint a tanítás, a kézműveskedés, hennázás vagy arcfestés, és az éneklés is mindig része volt az életemnek. Egykoron a D-Stúdióval, most pedig a First és a K. Tóth -Szilágyi zenekarral élhetem ki ezt az oldalam – emelte ki.
Nem csupán Gyapjasné Béres Enikő és családja élvezi a gazdálkodás szépségét. Szívesen mennek át hozzájuk a szomszéd gyerekek is, és a rákóczitelepi iskolások is megtekintették már az itt élő állatokat. Számukra is öröm, hogy más is látja mindennek az értékét. Ők megtalálták számításaikat a farmon, sőt terveik is akadnak a jövőre nézve.
– A férjem vágya, hogy bikákat nevelhessen, a lányom meg én pedig nagyon szeretnénk lovakat tartani. Egyszer majd talán befogom a lovam a kétkerekű kocsim elé, és úgy megyek a Tescóba bevásárolni. Csak addig még ki kell találnom, hogyan fogom lezárni a lovat – tette hozzá mosolyogva.
