- hirdetés -

Ezúttal sem maradt el az Országos Könyvtári Napok visszatérő programjaként a Justh Zsigmond Városi Könyvtárba szervezett véradás. A Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezete ezúttal október 6-án települt ki az intézménybe és fogadta a segítő szándékú résztvevőket.

Évről évre visszatérő kezdeményezéssel folytatódott október 6-án a Justh Zsigmond Városi Könyvtár Országos Könyvtári Napok alkalmával szervezett programsorozata. A Magyar Vöröskereszt Orosházi Szervezete érkezett az intézménybe, ekkor tartották ugyanis az évek során már hagyománnyá vált véradást.

Buzai Csaba, a könyvtár igazgatója elmondta, az intézmény elkötelezett a véradás irányába, a szervezettel már több évre nyúlik vissza a kapcsolatuk.
– Részünkről a helyszín biztosítása az elsődleges feladat, valamint igyekszünk megszólítani azokat a látogatóinkat, akik egyébként nem rendszeres véradók, hogy ők is csatlakozzanak ehhez a pozitív kezdeményezéshez – árulta el az intézményvezető.

A véradás természetesen ezúttal is szabályokhoz volt kötve. A feladatra azok a személyek vállalkozhattak, akik már betöltötték 18. életévüket, testsúlyuk pedig meghaladja az 50 kilogrammot. A résztvevőknek emellett szükségük volt személyi igazolványra, lakcím- és TAJ-kártyára is, a vírushelyzet miatt pedig maszkra, kézfertőtlenítésre, valamint a lázukat is megmérték belépéskor.

Idén is sokan segítettek önzetlenül (Fotó: Horváth Bence)

Ennek ellenére ezúttal is sokan tartották fontosnak az önzetlen segítséget. Köztük Vas Norbert is, aki a rendszeres véradók közé tartozik már középiskolás kora óta. Minden évben igyekszik három alkalommal is vért adni és ameddig csak tudja, szeretné ezt a tevékenységet folytatni.
– Fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk egymásra, különösen ebben az időszakban. A segítségnyújtás mindig bennem volt, igyekeztem úgy élni az életem, hogy ne csak magamon, másokon is tudjak segíteni – tette hozzá.

A Justh Zsigmond Városi Könyvtárban ezt követően is várja még programlehetőség az érdeklődőket az Országos Könyvtári Napok keretében. Pénteken hirdetik ki az Olvasháza nevű, olvasást népszerűsítő gyermekprogram eredményeit, melyet a KluBB Zenekar kisebb koncertje kísér majd. Szombaton ezt követően szintén egy hagyományos programra várják az érdeklődőket, az intézmény névadójának, Justh Zsigmondnak a sírjához kerékpároznak ki Gádorosra és helyeznek el koszorút halálának évfordulója alkalmából.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.