Nagy Ádám, az Eötvös katolikus iskola matematika-fizika szakos tanára már a 71. életévében jár, de energiaszintjét sok huszonéves megirigyelhetné. Tele van tervekkel, álmokkal, lendületesen és serényen éli mindennapjait. Amíg ereje engedi, tanítani szeretne, sőt a felesége szerint az iskolából fogják eltemetni.
– Egy tanár számára minden nap élmény. És én egész életemben tanítottam – kezdi Nagy Ádám. – A főiskola elvégzése után sikerült azonnal a tanári pályán elhelyezkednem. Marosvásárhelyen kezdtem, majd onnan átköltöztünk a feleségemmel egy kicsiny, Nógrád megyei faluba, Drégelypalánkra. Rengeteg szép emlék, felejthetetlen élmény köt ide. Sakkszakkört vezettem a helyi iskolában, a tanítványaim közül többen értek el remek eredményt nemcsak a területi, hanem az országos versenyeken is. A nagyvárosi iskolák mellett – Debrecen, Szolnok, Szombathely, Budapest – mindig ott volt a miénk is az országos fordulókon. Előfordult, hogy a nyolc kategóriából négyben is volt palánki versenyző. Ez hatalmas eredmény egy ilyen kis iskolától. A többi versenyző folyton megkérdezte, hol van az a Drégelypalánk. Senki sem hallott róla egészen addig, míg nem találkoztak velünk a megmérettetésen – emlékezett vissza.
Orosházi barátság is szövődött a sakk által
Bár Orosházára csak két éve költözött, a sakk révén már jóval korábban szerzett egy orosházi barátot Horváth Antal sakktanár személyében.
– Az egyik szombathelyi sakkversenyen találkoztunk először Tónival. Szobatársak lettünk, majd másnap össze is sorsolták a tanítványainkat. Akkor 2:1-re megvertük Orosházát. Aztán a következő évben ismét szobatársak lettek, és újból összesorsoltak a palánki és az orosházi csapatot, akkor pedig ők vertek meg minket 2:1-re. Hát innen indult ez a barátság – emlékezett vissza.
Bár Nagy Ádám egész életében pedagógusként dolgozott, azt mondja, az ő tenyere nem igazán egy tanáré, sokkal inkább egy gazdáé.
– Az én kezem szereti a kapát. A tanári fizetés régen sem volt sok, így kellett találnom valamit, amiből pénzt tudtam csinálni. Lett egy hatalmas kertünk Drégelypalánkon, melyben száz gyümölcsfa termett évről-évre. Gyümölcstermelő és -felvásárló lettem. Előfordult, hogy két hétig nem volt rajtam pizsama, annyit dolgoztam, hogy aludni sem volt időm. Csak ledőltem az asztalra egy kicsit pihenni, és már ment is tovább a munka. Egész nyáron megállás nélkül csináltuk, a tanítványaim közül is sokan jöttek hozzám nyári munkára – mesélte.
Száz gyümölcsfa az orosházi kertben
Nagy Ádám orosházi házának kertjébe mára már száz gyümölcsfát ültetett. Mosolyogva jegyzi meg, hogy olyan fát nem is tudnék mondani, ami neki ne lenne. Ahány alma- és körteféle létezik, az nála mind megtalálható. Olyanokat ültetett, melyek nem egyszerre érnek be, így az unokák számára mindig lesz friss, érett, ropogós gyümölcse. Van naspolyája, fügéje, szőlője is. Tervezi, hogy a palánki időkhöz hasonlóan itt is készít majd bort a termésből. De térjünk vissza még egy röpke időre az Eötvös József Katolikus Általános Iskolára és a tanításra.
– Nagyon szeretem ezt az iskolát. Minden tanév végén úgy tervezem, hogy a következőben is itt leszek. A poroszos pedagógia híve vagyok, nem hiszek a liberális nevelésben. Nem gondolom, hogy a tanárnak kellene igazodni a gyerekek igényeihez, inkább azt vallom, hogy a gyerekeknek kell megadniuk nekünk a tiszteletet. A szülők és a diákok is elfogadják a módszereimet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nálam nem lehet egy kicsit mókázni, viccelődni, de a minőségből nem engedek. Számomra az a legfontosabb, hogy az oktatás színvonalas és igényes legyen – emelte ki.
Nagy Ádám a drégelypalánki iskolában közlekedési szakreferensként is tevékenykedett, ma az Eötvösben tölti be ezt a szerepet. Amint a járványhelyzet engedi, indít majd egy KRESZ szakkört a diákok számára. Miért? Mert energiája és lelkesedése kifogyhatatlan! Hajrá, Tanár úr!
