Egy, a minap látott jelenet vetett fel néhány kérdést. Egy kamasz fiú segített egy kutyával közlekedő látássérültnek átmenni az úton. A vakvezető kutya nagy segítség, de vajon tudjuk, hogyan viselkedjünk velük?
Napjainkban a műszaki fejlesztések ellenére még mindig a vakvezető kutya a leghatékonyabb segítség az aktív életet élni akaró látássérültek számára. Ezért lényeges, hogy minél több látó embertársunk tudja, hogyan illik, s lehet helyesen viselkedni, ha vakvezető kutyával közlekedő emberrel találkozik.
Megkerestük a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének orosházi csoportját, ahol megtudtuk, hogy mindössze ketten rendelkeznek ilyen segítőtárssal. Egyikük – Virág Ida – Nagyszénáson él és rendkívül hálás a sorsnak, amiért lehet kutyája:
– Az én látásom négy éve ment ennyire tönkre. Három éve érkezett a kutyus és azóta ő családtag. Össze sem lehet hasonlítani a mostani életemet az azelőttivel. Szabad vagyok! Megyünk együtt mindenhová. Orosházán is sokat járunk. Az utat nekem kell tudni, de a többiben mindenben segít. Ha olyan helyen járunk, ahová be szoktunk menni, lassít, megkérdezi, bemegyünk-e. Megmutatja, hol az ajtó, hol a kilincs. Azoknál a közlekedési lámpás gyalogátkelőhelyeknél kell csak egy kis segítség, amelyik nem beszél. Pl. a Lehel utcai, mert a kutyus nem tudja mikor zöld a lámpa, mikor lehet átmenni. Az emberek általában segítenek, néha akkor is, mikor nem kellene – mondja el Ida.
Mit tud és mit nem a vakvezető kutya?
Megtanulta, hogy amikor rajta van a hám, gazdája mellett, kicsit előtte haladva, egyenletes tempóban, nem túl erősen húzva „vezessen”. Segíti gazdáját az irányok megtartásában, és főként abban, hogy véletlenül semmiképp se lépjenek le a járdáról. Megállással jelzi a le- és fellépőket: a járdaszéleket és a lépcsőket. Megtanulta az irányokat (jobbra, balra, előre, fordulás), megtalálja a buszmegállót, helyet keres a buszon, oda tudja gazdáját vezetni a zebrához, épületek bejáratához, bank automatához. Ha lehetséges, kikerüli az embereket, az úthibákat, és az összes olyan, a járdán levő akadályt, amik gazdájának nehézséget jelentenének, ha csupán fehér bottal közlekedne. Megtanulta, hogy néha meg kell tagadnia a kapott parancsot: utasításra sem megy tovább előre, ha az úton gödör tátong, vagy azt egy kikerülhetetlen akadály zárja el.
Nem tudja értelmezni a jelzőlámpák színét, egyedül nem képes eldönteni, hogy mikor lehet biztonságosan átkelni az úton. Egy vakvezető kutya nem ismeri a számokat, ezért nem tudja gazdájával közölni, hogy hányas busz érkezett a megállóba. A megállókat sem ismeri fel utazás közben, ezért gazdájának ahhoz is szüksége lehet mások segítségére, hogy az általa kívánt megállóban szállhasson le. Ismeretlen területen a gazdának kell előre tájékozódni az útvonalról, a kutya nem tudhatja, hogy melyik saroknál merre kell fordulni!
Hogyan segíthetünk?
Ha segítséget ajánlunk fel vakvezető kutyával közlekedőnek, a kutyával ellentétes oldalról közelítsük meg, és kérdezzük meg azt is, hogy hogyan segíthetünk. Munka közben egyáltalán ne simogassuk meg a vakvezető kutyát, de máskor is csak a gazdája engedélyével! Soha ne kínáljunk élelmet a vakvezető kutyának! Útba igazításkor a gazdának mondjuk el, hogy merre menjen, és kézjelek helyett nevezzük meg a pontos irányokat, mondjuk meg az érkező busz számát! Zebránál elegendő, ha szólunk, amikor biztonságosan át lehet menni! (Ezt tette a fent említett fiú is.) Ne engedjük oda saját kutyánkat a dolgozó vagy várakozó vakvezető kutyához!
