- hirdetés -

A gyerekek, a szülők és a pedagógusok is telis-tele vannak kérdésekkel a szeptemberi iskolakezdést illetően. Sokan tartanak a vírus második hullámától, és annak közoktatásra gyakorolt hatásától is. Egyelőre a helyi iskolák normál iskolarendben tervezik a tanévkezdést, azonban egyre többet hallani a hibrid oktatásról is. Ez az munkarend vajon segítséget nyújthat a járvány terjedésének megfékezésében?

A hibrid oktatás lényege, hogy a hagyományos, tantermi oktatást ötvözik a távoktatással. A felsőoktatásban ez viszonylag könnyen kivitelezhető – az ELTE például így indítja következő tanévét –, azonban az általános iskolákban már bonyolultabb a helyzet. Az alsó tagozatos tanulóknak még nagyobb szüksége van a pedagógusok jelenlétére, és őket még nem szívesen hagyják otthon egyedül a szülők, viszont tudjuk, hogy a szabadságok száma igencsak megfogyatkozott a tavasszal induló digitális távoktatás időszakában.

Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár azt mondta, alapvetően normál tanévkezdéssel számolnak, szükség esetén pedig helyi szinten avatkoznak majd be az oktatás formájába. Az orosházi általános iskolák is a normál tantermi oktatásra készülnek. De természetesen nem árt felkészülni egy esetleges B verzióra.

Leginkább az elsősök és a kilencedikesek helyzete lenne nehéz

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke kiemelte, egy esetleges szeptemberi, teljes egészében digitális formában zajló oktatás elképzelhetetlen lenne. Egy tanítási évet iskolán kívüli tanítási rendben elkezdeni szinte lehetetlen. Bizonyos évfolyamok esetén, – mint például a kezdő elsősök és az iskolát váltó kilencedikesek – ez kiváltképp így van. Ha komolyabb járványhelyzet alakulna is ki, az említett évfolyamokon tanulóknak ebben az esetben is biztosítani kell a személyes kontaktussal járó lehetőséget. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke kiemelte, a fertőzöttség mértéke az előző félévben sem volt egyenletes, így hát nem központi, hanem helyi intézkedésekre lesz szükség.

Jelenleg rengeteg a kérdés és a bizonytalanság. Városunk általános iskolái a hagyományos iskolakezdésben bizakodnak, és arra is készülnek. Kiforrott terv a hibrid oktatás általános iskolákban történő megvalósítására egyelőre még nincs. Az ötletelés viszont elindult, ilyen például az A és B hét bevezetése, és ily módon a diákok kettéosztása.

Kiemelt kép: mandiner.hu

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.