- hirdetés -

A Toldi SE világhírű erőemelője Szabó Ágnes idén már biztosan nem fog címet védeni. Nem sérülés akadályozza a kiváló sportolót. Elmaradnak a versenyei.

Teljes a zavar, azt is mondhatnám, hogy a fejetlenség a különböző rendezvények, sportesemények szervezői körében. Egyik szervező, szövetség, nagyon fél a koronavírustól és elmaradnak a rendezvényei, a másik kevésbé és megtartja. (Hogy csak a legújabbat idézzem, lesz Halfesztivál Szegeden és biztos nem 500 fővel)

A Nemzetközi Erőemelő Szövetség, az IPF ( International Powerlifting Federation) a jelek szerint az előbbi csoportba tartozik. Előbb a járvány miatt májusról októberre halasztották a Fekvenyomó Világbajnokságot, majd – egy teljesen új formát létrehozva – azt találták ki, hogy az augusztusban megszokott Európa-bajnoksággal összevonva tartják meg. Egy verseny két nevezési díj, két értékelés, két cím.

Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, Szabó Ági a dobogó tetején (Fotó: Toldi SE)

A tízszeres világbajnok orosházi versenyző, Szabó Ági még örült is, a verseny nyár végére, később októberre halasztásának.

– Azt gondoltam, a pluszban kapott pár hónapot jól kihasználom, erősebb leszek, mint valaha. Nagyobb eséllyel védhetem meg a címemet, sőt ha kijön a lépés, egy új világcsúcs is benne van a pakliban. Erre most se EB, se VB, se versenyzés, se címvédés, csak a rengeteg munka, a tulajdonképpen semmiért – mondja keserűen.

Mint hozzátette az se nagyon vigasztalja, amit egyik ellenfele, a svéd volt világcsúcstartó mondott, egy régebbi verseny alkalmával, hogy szerinte Ági (akinek nagy tisztelője) negyven éves korában lesz a legerősebb.

– Addig még van egy csomó idő, hisz jövőre lépek a krisztusi korba, de ezt az elfecsérelt évet akkor is nagyon sajnálom. Na de majd jövőre – kommentálta.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.