- hirdetés -

Leadta a nevezését az Oxxo Energy Orosházi NKC, amelyet a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) el is fogadott. Így a 2020/21-es idényben is az NB I/B keleti csoportjában küzd majd az OXXO Energy Orosházi NKC.

Ahogy arról beszámolt az egyesület Facebook-oldala jelentős változás nem lesz a bajnokság összetételében. Mégis erősödni látszik a keleti pontvadászat, hiszen az NKK Balmazújváros helyett egy bajnokesélyes csapat, a Vasas SC szerepel majd.

A szövetség elkészítette a sorsolást is, az orosháziak a szeptember 13-ai hétvégén Gödön kezdik meg a bajnokságot, egy héttel később pedig a Kispestet fogadják az Eötvös-csarnokba. A további mérkőzések a szövetség honlapján, ide kattintva elérhetők.

Közben kiderült az is, hogy a Magyar Kupa első fordulójában is érdekeltek Tóth Sáráék, szeptember elején a PC Trade Szeged együttesét fogadják hazai pályán.

A Szeged lesz a kupaellenfele az orosháziaknak (Fotó: Rosta Tibor)

A csapat a nyáron érkező Herbert Gábor vezetésével július 20-án kezdi meg a bajnoki felkészülést, hamarosan pedig a csapat összetételéről is hírt ad a klub.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.