- hirdetés -

Oklevéllel, ajándékokkal és vacsorával köszönte meg dolgozóinak és az elmúlt három hónapban őket segítő önkénteseknek a munkáját a Diákélelmezés június 30-án.

– Az elmúlt hónapok nagyon eltértek a megszokottól. Kollégáim egy meglehetősen megfeszített tempóban dolgoztak. Már a veszélyhelyzet kihirdetését követően átálltunk az osztott műszakra. Az elmúlt időszakban az intézményünk megkapta azt a feladatot, hogy az iskolák és óvodák étkeztetése mellett a 65 év feletti lakosok ellátásról is gondoskodjunk. Az intézmény munkatársai mellett itt szeretném kiemelni a nekünk segítő önkéntesek munkáját – hangsúlyozta köszöntőjében Vincze Tibor, a Diákélelmezés vezetője.

Elmondta, hogy az önkéntesek példaértékű alázattal vágtak neki a munkának, valamint a humoruknál maradtak, ami fontosnak bizonyult a rendkívüli helyzetben. Ezért a Diákélelmezést is örömmel tölti el, hogy szükség esetén számíthattak rájuk. Három hónap alatt összesen 18-an csatlakoztak az intézmény munkatársaihoz, a helyzethez képest hihetetlen gyorsasággal alakult meg a csoport. A 65 év feletti ellátottak visszajelzéseiből is kiderült, jól végezték a munkájukat.

A Diákélelmezés dolgozói kiemelkedő munkát végeztek az elmúlt hónapokban (Fotó: Pirer Kata)

Munkájukat ezért elismerő oklevéllel és ajándékokkal köszönte meg az intézmény június 30-án. Vincze Tibor elmondta, a csatát megnyerték, de a háborút még nem. Hiszen könnyen lehet, hogy jön még egy második hullám, erre azonban már a mai napon is készen állnak, emellett a Diákélelmezés munkatársai kellő tapasztalatot szereztek ahhoz, hogy veszélyhelyzet esetén továbbra is megfelelően lássák el feladatkörüket.

Megköszönte emellett a GLS Futárszolgálat Orosházi Depójának a felajánlását, akik már a válsághelyzet legelején felajánlottak két gépjárművet az ételszállítás megkönnyítéséhez. Egy neve elhallgatását kérő idős hölgy emellett heti 15-20 maszk elkészítésével köszönte meg a házhozszállítást.

A továbbiakban is hasonlóan látnák el feladatkörüket (Fotó: Pirer Kata)

Vincze Tibort követően Dávid Zoltán polgármester is köszönetet mondott az egybegyűlteknek, az önkormányzat és a város közössége nevében.
– Szerencsére a nagy többségre a segíteni akarás volt jellemző, ez pedig hatalmas teherlevételt jelentett. Mind az intézmény, mind az őket segítők példásra vizsgáztak, hiszen minden lehetséges kérést, feladatot a legjobb tudásuk szerint teljesítettek – emelte ki a polgármester.

A köszöntéseket és az ajándékok átadását követően a Diákélelmezés egy vacsorával vendégelte meg a dolgozókat és az önkénteseket, akik jelezték, a jövőben is számíthatnak segítségükre, ha a helyzet úgy kívánja.

Verasztó Attila (j) örömmel csatlakozott az önkéntesek csapatához (Fotó: Pirer Kata)

– Nagyon furcsa volt az elején, hiszen soha nem csináltunk még ilyet, egy kihívásként fogtam fel. Mindenképpen szerettünk volna valahogy segíteni és örülök, hogy megkaptuk hozzá a lehetőséget – mesélte az önkéntesek egyike, Verasztó Attila.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.