- hirdetés -

Idén is megköszönte az Orosházi Kórház, valamint az önkormányzat az egészségügyi dolgozók munkáját. A Semmelweis-napi ünnepséget a járványügyi készültség miatt a kórház helyett ezúttal a Petőfi Művelődési Központban tartották június 30-án. A rendezvényen a jubileumi jutalmak átadása mellett a frissen szakvizsgázott ápolók is letették esküjüket.

A köszöntőbeszédek sorát dr. Duray Gergő főigazgató nyitotta kiemelve, az elmúlt hónapok komoly próbatétel elé állították az intézményt. Mint elmondta, a január és a február a szokott mederben folyt, megszületett az év első babája, februárban pedig a hagyományos jótékonysági bálra készültek. Márciusban viszont már érződött, hogy ez a tavasz más lesz. A hónap közepén megalakult az Operatív Koronavírus Testület, új napi eljárásrendet alakítottak ki.

– Elrendeltük a látogatási tilalmat, elhalasztottuk a nem sürgős műtéteket, bezártuk a nappali kórházat, a rehabilitációs osztályt, a gyopárosi rehabilitációs központot és nem sokkal később már a szakrendelések nagy része is szünetelt. Egy hétvége alatt beköltöztettük a főépületbe a krónikus osztályt, aminek helyén létrehoztuk a zsilip rendszerrel is rendelkező Légúti Betegellátó Tömböt. A kórházban komoly átalakítások kezdődtek, több szűrőpontot hoztunk létre, illetve a Sürgősségi Betegellátó Osztály különböző átépítésekkel, falak emelésével “légúti” és “nem légúti” részlegre lett választva a potenciális fertőző betegek elkülönítése érdekében – részletezte az intézkedéseket.

Beszédében hangsúlyozta, soha nem látott összefogást tapasztalt a városban. A számos adomány és felajánlás közül a legjelentősebb az a 6 millió forintos támogatás volt, amiből 6 mobil konténert bérelhetett az intézmény a pretriage, azaz elővizsgáló helyiség kialakításához.
– A veszélyhelyzet alatt magánemberek, cégtulajdonosok fogtak össze. Volt, aki rendszeresen ételt, italt hozott a dolgozóknak, de érkeztek felajánlások is: a teljesség igénye nélkül, kaptunk maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítőszert, arcvédő pajzsokat, valamint mosógépet, szárítógépet és egy furgont is biztosítottak az áruszállítás gyorsítására. Közben sokan támogatták az Orosházi Kórházért Alapítványt is – sorolta.

Duray Gergő kiemelte, az intézmény dolgozói is megfeszített és pontos munkát végeztek, nélkülük nem sikerült volna az Operatív Törzs által előírt összes intézkedést végrehajtani.

A város nevében Dávid Zoltán polgármester fejezte ki háláját.
– Az idei Semmelweis-nap a korábbinál is nagyobb jelentőséggel bír számomra, de úgy vélem, minden orosházi számára is. Hiszen a koronavírus okozta veszélyhelyzetben tapasztalhattuk meg csak igazán, hogy milyen elhivatott, felkészült, másokért tenni akaró és tudó emberek dolgoznak a helyi egészségügyi rendszerben – köszönte meg a kórház munkatársainak helytállását.

Ők a kórház történetének több mint ötven éve alatt sosem szembesültek még a mostanihoz hasonló kihívással, emlékeztetett Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.
– Az, hogy ma itt lehetünk, annak következménye, hogy sikerült összehangolni a védekezésben részt vevő ágazatok tevékenységét. Az első vonalban álló egészségügy megteremtette a lehetőséget, hogy tömeges megbetegedések esetén is működjön a rendszer – mondta megköszönve az eddigi munkát. Konecsni György alezredes, kórházparancsnok az általa megtapasztalt szakmai elhivatottságot, motivált, innovációs gondolkozást emelte ki, úgy véli, nagyrészt ennek az eredménye, hogy a kórház sikerrel vette az akadályt.

Dr. Sárosi Tamás megyei tiszti főorvos a hatékony és szakszerű intézkedések, valamint szintén az együttműködés sikerének nevezte a járvány eddigi kezelését.
– A számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a 100 ezer lakosra jutó megbetegedési arány Magyarországon 42, míg Békés megyében 3,9 – mutatott rá hozzátéve, a veszély nem múlt el, felkészülten kell várni az esetleges második hullámot.

A köszöntések sora után a 25, 30 és 40 éve közalkalmazottként a kórházban dolgozó orvosok, ápolók, munkatársak vették át jubileumi jutalmukat, majd a most végzett ápolók tették le esküjüket.

Jubiláló közalkalmazottak:

25 éves közalkalmazotti jogviszony alapján jubilál:

  • Asztalos Attila a Pathológiai Osztály boncmestere
  • Árus János műszaki osztályvezető
  • Balázs Lajosné a központi laboratórium vezető asszisztense
  • Bojtosné Borsi Rita a Fül- Orr- Gégészeti Részleg ápolónője
  • Dzsamba Józsefné a Krónikus Osztály ápolónője
  • Hrubák Gabriella az Urológiai Részleg ápolónője
  • Manczúrné Pótári Krisztina a Belgyógyászati Osztály ápolónője
  • Őze Tibor a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály ápolója
  • Orosz Györgyné a Belgyógyászati Osztály ápolónője
  • Sándor József a Központi Műtő műtőssegéde
  • Sinkó Béla a központi szállítás beteghordója
  • Vetro Roland a Központi Műtő műtőssegéde
  • Zrínyi Istvánné a központi takarítás munkatársa

30 éves közalkalmazotti jogviszony alapján jubilál:

  • Dr. Berecz Emese a Központi Laboratórium osztályvezető főorvosa
  • Óvári Judit a Védőnői Szolgálat védőnője
  • Poroszlai Róbertné a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály fizioterápiás asszisztense
  • Ruzsinszkyné Debreczeni Irén a Belgyógyászati Osztály ápolónője
  • Bokorné Verók Ildikó az Élelmezés adminisztrátora

40 éves közalkalmazotti jogviszony alapján jubilál:

  • Hajdú Erzsébet a Belgyógyászati Osztály ápolónője

Nyugdíjazás miatt 40 éves jubileumi jutalomra jogosult:

  • Mateiné Pintér Julianna a Belgyógyászati Osztály ápolónője
  • Benkő Zoltánné a központi takarítás munkatársa

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.