Apa és lánya…István és Orsolya. Az Iványi Építőmester Kft. két vezéralakja. Kiegészítik egymást szakmailag, tevékenységi körüket tekintve, és emberileg is jó páros alkotnak nap mint nap.
Mindkettejükön érezhető, mennyire tisztelik a másikat. Alapvetően Orsolyát kerestem meg azzal a kéréssel, mesélje el nekem, milyen érzés nőként irányítani egy építőipari vállalkozást. Ő azonban nem akart egyedül a középpontba állni, azt javasolta, ötven éve a pályán tevékenykedő édesapja legyen a cikk főszereplője. Így hát közös nevezőként mindkettőjükkel találkozhattam, és ez ekként van jól, hiszen ez a cég kettejükről szól, és ez a cikk csak apa és lánya közös bemutatásával lehet teljes.
– 1970-ben végeztem Szegeden az építőipari technikumban. 13 évig voltam az Állami Építőipari Vállalatnál, ezután pedig a magánszektorban próbáltam szerencsét – kezdte a visszatekintést István. – A nyolcvanas évek közepén még csak 10-12 emberrel dolgoztunk, akkoriban családi házakat építettünk. A rendszerváltás után azonban már lehetőségünk nyílt arra, hogy egyéni vállalkozóként folytassuk, majd betéti társasággá, 2000-ben pedig kft.-vé váltunk. Ekkor már jöttek a kisebb épületek, majd a társasházak, garázsok és az állami beruházások is szép sorban. Az átlag létszámunk most 2020-ben 70 fő, de a nyári szezonban előfordul, hogy 100 dolgozónk is van – mesélte.
Az ötven év alatt István sosem volt táppénzen
Nevükhöz kötődik a nemrégiben Gyopárosfürdőn létesült Munkásszálló, valamint a most készülő mezőhegyesi látogatóközpont is. Pitvaroson épp egy általános iskolát újítanak, de élő munkájuk még az Ady ház is, amit az év végére szeretnének átadni. És emellett még számos kisebb projektjük fut most.
– Az első önálló orosházi munkám az orosházi Pártház és a mellette található bank volt, melyek 1972-ben lettek átadva. (Ma már ez a Kormányablak és a Woerzt épülete.) 50 éve vagyok a pályán, és sosem voltam táppénzen. Hat évvel ezelőtt vonultam nyugdíjba, de minden nap itt vagyok az irodában és dolgozom. Amíg van kedvem és bírom, addig nem akarom abbahagyni – tette hozzá István.
Beszélgetésünk alatt István és Orsolya egyszer sem bírálta felül a másik mondandóját. Inkább azt figyeltem meg, hogy megerősítést vártak egymástól a kimondott szavak után. Mint akik tényleg remekül kiegészítik egymást. Amiben az egyikük bizonytalan, azt a másik határozottan tudja, és fordítva. Orsolya egyébként 2007-ben végezett az egyetemen, azóta dolgozik a családi vállalkozásban.
– A cégvezetés egy nagyon szerteágazó feladat – vette át a szót Orsolya. – A műszaki résztől a pályázatokon, közbeszerzésen és az alvállalkozókkal való kapcsolattartáson át a könyvelésig és a munkaügyekig rengeteg feladat tartozik ide. Minden területen nem lehet maximálisan topon lenni. Azt gondolom, hogy a 13 év alatt sok tapasztalatot szereztem, de ettől függetlenül nem tudok még mindent. Így mi édesapámmal tényleg kölcsönösen segítjük egymás munkáját. Ő az, aki oda tud menni egy ácshoz vagy egy kőműveshez, és meg tudja mondja, mit hogyan kell csinálni, én pedig inkább a vállalatszervezésben mozgok otthonosan – emelte ki.
Egyenes út vezetett az technikum után a műegyetemre
Nem csupán Orsolya, hanem nővére, Szabóné Iványi Erika is fontos munkát végez a cégnél. Bár ő alapvetően pedagógusi végezettséggel rendelkezik, mégis a kft.-nél dolgozik irodavezetőként. Orsolya viszont már az iskolaválasztáskor ezt az irányt választotta, pedig valljuk meg, az építőipar nem kimondottan női pálya. A középiskolát Szegeden a Vedres István építőipari szakközépben végezte, ugyanott, mint édesapja. Onnantól egyenesen vezetett az útja a mérnöki pályára, hiszen a technikum után a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnök diplomát.
– Tervezni is szerettem volna, de a kivitelezés is érdekelt. Nagyon hamar rájöttem, hogy egyszerre a kettőt nem lehet. Úgyhogy inkább a kivitelezést választottam, hiszen azt pörgősebbnek találtam. Szeretem, hogy emberekkel dolgozom. Az én feladatom a kapcsolattartás, a piacszerezés, a rendelések koordinálása. Én veszem fel és tartom a kapcsolatot a beruházókkal, a tervezőkkel, a műszaki ellenőrökkel – tette hozzá Orsolya.
Arra a kérdésre, mennyire jelenik meg a szakmai tudás Orsolya saját lakásán, igen kézzelfogható választ kaptam: személyesen tekinthettem meg az Ady utcai ingatlant.
„Döntse el Ön, ért-e a szakmához vagy sem!” – mondta határozottan István, majd indulásunk előtt hozzáfűzte: „Annyit elárulok, hogy nem egy tucatházat fog látni.” És valóban nem az tárult elém.
– Miután 2016-ben vettük meg az épületet. Le akartuk bontani, de nem engedték, mert kiderült, hogy helyi védettséget élvez. Úgyhogy meg kellett tartani a homlokzatát, mégpedig korhű állapotában. Még egyszer nem mennék bele egy ilyenbe. Drágább megcsinálni, mint egy teljesen újat felépíteni, és ma már nagyon nehéz olyan szakembert találni, aki restaurálással foglalkozik – mesélte István.
Az Otthon Magazinban is látható volt Orsolya lakása
A ház 1908 és 1910 között épület. Statikailag nem volt vele nagy gond, de az alsó egy métert megette a salétrom, a homlokzatrészek le voltak szakadva és a csatornából már kinőtt egy fa is. Hat darab Rákóczi fejet, tizenkét női mellalakot és egy oroszlánfejet kellett rajta helyreállítani, pontosabban nagy részüket újragyártani az eredeti hatás érdekében.
– Megmaradt az eredeti 110 éves kilincs és zár is. Igaz, hogy hatalmas munka volt, de mindenképp megérte. Az Év Homlokzata – érték az építészetben elnevezésű szakmai pályázaton különdíjat kaptunk érte. Nagyon szeretek itt élni, a belváros szívében. Imádom minden részletét! – fűzte hozzá Orsolya.
A végeredmény annyira impozánsra sikerült, hogy Otthon Magazin novemberi számában is látható volt a szakértő közönség előtt. De elárulom, nem kell túlzottan hozzáértő szem ahhoz, hogy bárki megállapíthassa, a lakás valóban csodaszép.
Lépcső az emeletre 
A nappali egy részlete 
A hálószoba 
Régi elemek a házból: tetőrészlet, parketta, tégla, nagykapu részlete, spalettarészlet
Az egykori cselédlakás mai képe
A fotókat Bucsai Edina készítette.
