- hirdetés -

Nehéz három hónapon vagyunk túl, de megnyugtathat minket az a tudat, hogy Békés megye teljesített a legjobban a vírus elleni harcban – így fogalmazott Fejes Róbertné, a Dél-Békés Mentőcsoport elnöke, értékelve az elmúlt időszakot.

Szinte napra pontosan három hónapja jelentette be Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, hogy hazánkat is elérte a koronavírus-járvány, majd néhány héttel később, március 11-én lépett életbe a veszélyhelyzet. A Dél-Békés Mentőcsoport akciócsoportot hozott létre annak érdekében, hogy a térségre jellemző sajátosságok – mint a határ közelsége, vagy az idősödő lakosság – figyelembe vételével megalkossák és segítsék a helyi védekezést.

Fotó: Palcsek István

– Árvizeknél, viharkárok felszámolásában már bizonyítottunk, de ilyen krízishelyzettel még nem találkoztunk. Ennek ellenére egy percig sem volt kérdés, hogy segítünk. Az operatív törzs utasításait követve, a hivatásos szervek munkáját kiegészítve végeztük a munkánkat. Az itt élőknek és az intézményeknek ingyenesen biztosítottuk a védekezéshez szükséges eszközöket, amelyekből még ebben az időszakban igen komoly hiány volt – emlékezett vissza a Dél-Békés Mentőcsoport elnöke, Fejes Róbertné.

Számos, a sikeres védekezéshez hozzájáruló akciót indított a mentőcsoport Dél-Békés lakosságának megóvása érdekében.

Például létrehoztak egy olyan online felületet a segitunkdelbekes.hu weboldalon, ahol folyamatosan igyekeznek a lakosság minden a járvánnyal kapcsolatos kérdésére válaszolni.

A csoport tagjai az önkéntesekkel kiegészülve járták a térség településeit, ahol utcákat fertőtlenítettek, illetve később a lakosságot is ellátták a vírus ellen hatásos fertőtlenítőszerrel, illetve maszkokkal.

Fotó: Palcsek István

– Összefogtunk és sikeresen védekeztünk. Ezt akartuk, ezt akarjuk, továbbra is tesszük a dolgunkat – hangsúlyozta az elnök, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a járvány nem múlt még el teljesen. Bízik benne, hogy a jövőben a dél-békésiekkel közösen ugyanilyen sikeresen védhetik meg a térséget.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.