- hirdetés -

A május hagyományosan ünnepi időszak a Magyar Vöröskereszt életében, hiszen több, a szervezet szempontjából fontos évforduló és jeles nap köthető a tavaszi hónaphoz.  

Május első vasárnapján ünnepeljük az Anyák Napját, melyet hazánkban a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosított meg, Május 8-án van továbbá a Vöröskereszt és Vörös Félhold világnapja, mely egyben az alapító, Henry Dunant születésnapja is. Május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalapítására emlékezünk: 1881-ben, 139 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg a hazai Vöröskeresztet, akkori nevén Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egyletét.

A május jelentős hónap a Vöröskereszt életében (Fotó: markamonitor.hu)

A három fontos emléknap mellett a május azért is bír kiemelt jelentőséggel, hiszen ilyenkor szokott sor kerülni a szervezet kitüntetéseinek ünnepélyes átadására. Az idén Szolnokra szervezett ünnepséget, valamint a másnap Szajolba tervezett Humanitárius Települések X. Országos Találkozóját az új koronavírus okozta veszélyhelyzetben nem rendezték meg, azonban az elismerések átadása természetesen nem maradhat el.

Orosháziak a kitüntetettek között

Az évforduló óta napról napra jelenik meg a szervezet honlapján és a közösségi oldalakon a kitüntetettek listája, melyen örömünkre öt orosházi nevet is találtunk.

Ketten a kitüntetettek közül: Éliás Petra és Bohrát Viki (Fotó: Vöröskereszt)

A táncsics Mihály Gimnázium tanára és négy tanulója szerepel az elismertek között. Mikulás Rolandné tanárnő, Rési Dóra és Kovács Zita tanulók, a Magyar Vöröskereszt Elnöki Díszoklevele kitüntetést kapta. Éliás Petra és Bohrát Viktória az Elismerő Oklevél Ifjúsági Vöröskeresztes Tevékenységért elismerésben részesült. Mint Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt Békés megyei szervezete igazgatója elmondta, örül az elismeréseknek, melyek szerinte is jó helyre kerültek.

– A Táncsics Mihály Gimnázium évek óta bázis iskolája a Vöröskeresztnek. A szervezet és az iskola vezetése között nagyon jó kapcsolat alakult ki. Évente kétszer szervezünk véradást az iskolában, de minden programunkon – az élelmiszer gyűjtéstől az elsősegély bemutatóig – részt vesznek a tanulók – indokolta véleményét Tóth Zoltánné.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.