- hirdetés -

A járvány miatti intézkedések következtében, mint minden sportág, a vívás orosházi képviselői is tétlenségre, illetve otthoni edzésekre lettek kárhoztatva. A helyzet még most sem oldódott meg teljesen.

A Zsoldos Péter Orosházi vívó egyesület sportolói is kiadott edzéstervek alapján, otthon próbálták meg szinten tartani magukat. Legalább is erő és állóképesség vonatkozásában, hisz a vívó formát egyedül fenntartani lehetetlenség. Az egyesület edzője, Nagy Nándor vázolta a klub jelenlegi és közel jövőbeni helyzetét.

– A református általános iskolában tartottuk az edzéseket, de az iskolába nem mehetünk be. Ez a helyzet remélem hamarosan változik, de ezt a nyarat azt hiszem arra kell felhasználnunk, hogy újra építsük az egész vívó életet. Az otthoni edzések után azt gondolom, lesznek akik fitten érkeznek vissza, de lesznek jó páran akik nagy lemaradásból fognak indulni. Minden verseny elmaradt, illetve elhalasztották, így szeptembertől valószínűleg verseny dömping várható. Az egyesület vezetésével egyeztetve arra jutottunk, hogy nem lesz elegendő a szokásos augusztusi alapozás, hanem a nyarat beáldozva, fokozatosan, apró lépésenként kell formába hozni a versenyzőket – mondja el Nagy Nándor.

Reméljük, hamarosan ismét szépen csillog az orosházi kard (Fotó: ZsPOVE)

Idén tehát kimarad a nyári szünet a gyerekeknek, már ami a vívást illeti. Júniustól nem az lesz a cél, mint az edzőtáborban. Nem akarnak izomlázat, hanem fokozatosan terhelve alakítják ki a „versenykész” állapotot, hogy szeptembertől pástra állhassanak.

– A gondokat fokozza, hogy még semmi információ nincs a versenynaptárról. A nemzetközi szövetség azt deklarálta, hogy az esély egyenlőség jegyében minden nemzetet, úgymond megvárnak. Amikor mindenütt helyreállni látszik a rend, akkor hirdetnek versenynaptárt, ez pedig szoros összefüggésben van a hazai versenyek időpontjaival – teszi hozzá a vezetőedző.

Reméljük, hogy az orosházi egyesület szervezésében a közeljövőben létre jöhet az elmaradt országos verseny is és a korosztályos ranglista vezető Kis Abigélnek lesznek itteni követői.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.