- hirdetés -

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kisvállalkozók és alkotók támogatására jött létre a #vegyélhazait elnevezésű facebook csoport. A segítségnyújtáson túl a helyi értékek, márkák megóvása a cél.

Bútorokat, süteményeket, festményeket és megannyi kézműves terméket találni a #vegyélhazait elnevezésű facebook csoportban. A készítők mindegyike olyan magyar alkotó, akik a koronavírus-járvány következtében bevételtől estek el. A csökkenő kereslet miatt ők is bajba kerültek, megélhetésük került veszélybe. A közösségi csoportban az ország bármely kisvállalkozója, alkotója, képzőművésze, bemutathatja termékeit.

Az orosházi Paulik Feco is csatlakozott a mozgalomhoz festményeivel és azok másolatából készült hűtőmágneseivel. Egy ismerőse ajánlotta számára ezt a csoportot.

– Kis időt tanakodtam, mert nem nagyon szeretem magamat „fényezni”, de szöget ütött a fejembe, hogy talán megér egy próbát. Több szempontból is remek kezdeményezésnek tartom a csoport létrejöttét. Egyrészt mindenki lehetőséget kap, hogy bemutassa a saját keze által alkotott dolgokat, másrészt támogatást és építő jellegű kritikát is kapni, így segtjük egymást a fejlődésben – nyilatkozta Feco.

Több akció is indult a hazai termékek és magyar vállalkozások megmentésére, a facebookon többen is arra buzdítják a felhasználókat, hogy támogassák a magyar termelőket, a veszélyhelyzet után hazai termékeket vásároljanak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.