Csinos, szőke, szép arcú, közvetlen és jó humorú. Ami viszont megkülönbözteti a legtöbb nőtől, hogy sosem vesz fel magassarkút, és nem szereti a romantikus filmeket sem. Helyette inkább a horrorra, a fegyverekre és a veszélyre szavaz.
Őt egyedül lehet hagyni a koromsötétben a puszta közepén, akkor sem fog kétségbe esni. Egyszerűen nem fél senkitől és semmitől. Sőt szerinte az ő viselkedése a normális, és nem is érti, a többi nő miért gondolkozik másképp. Nem fél megvédeni magát sem, és másokat sem, ezért is lett személy- és vagyonőr: ő Boros Kata.
Kata imád a munkájáról beszélni, ami a fia után talán a legfontosabb a számára. Büszke arra, amit csinál, és arra is, ahogyan csinálja. Szívvel-lélekkel dolgozik a jelenlegi, és dolgozott a korábbi munkahelyein is. Mindenhol a legjobb akart lenni lenni, sőt úgy érzem, még az elvárt feladatokat is igyekezett minden alkalommal túlteljesíteni. Pedig nem kis feladat az övé, előfordul – a veszély mellett – hogy két és fél napot is ébren van egyhuzamban, mert az egyik 24 órás munkájából megy a másik munkahelyére. Amellett ugyanis, hogy a Königin-Trade méhészeti szakáruházban dolgozik, még napelemparkokat is őriz. De már megszokta ezt az életritmust, akárcsak azt, hogy nőként a szakmában még jobban meg kell küzdnie az elismerésért. No de térjünk vissza a kezdetekre.
– Azt hiszem, fiúnak készültem. Sosem szerettem a babákat. Mikor kaptam egy beszélő és járó babát, azt vártam, mikor szedhetem már szét. Nem azért, mert ennyire durva kislány voltam, hanem mert kíváncsi voltam, miért tud mozogni és hangokat kiadni. Mindig a bátyám társaságát kerestem, az ő barátaival szerettem együtt játszani. Karatézni jártam, de mikor végeztem az edzésen, már rohantam is a fiúkhoz birkózni – kezdi Kata.
Előbb kereskedelmi, majd vendéglátói iskolát végzett, és akkor még nem is érdekelte a személy- és vagyonőrködés. Bár már ekkoriban volt két nyakon csípése, ami csak utólag visszagondolva vált érdekessé a számára. Mindkét esetben bolti lopás tettesét fülelte le, és szólt a biztonsági őrnek, ahol pedig az nem volt, ott az eladónak. Úgyhogy tudat alatt sosem állt tőle messze ez a szakma.
– 1999-ben jelentkeztem a személy- és vagyonőr képzésre, majd később a fegyvervizsgát is letettem. Először nem akartam fegyvert, de a körülmények miatt muszáj volt. Egyedül neveltem a kisfiamat, és csak olyan munkát tudtam elvállalni, ahol nincs éjszakázás és nincs hétvége. Így hát a sikeres vizsga után a Raiffeisen Banknál helyezkedtem el. Nagyon szerettem ott dolgozni, mert éreztem, hogy a munkatársaim maguk közé fogadnak, azt, hogy a csapathoz tartozom – emlékezett vissza.
Kata azt vallja, egy személy- és vagyonőrnek nem csak a bajban van feladata. Ő az első ember, aki a bankban, boltban, (bárhol is van), fogadja az ügyfeleket, vásárlókat. És persze azokat is, akiknek nem kellene bejönnie. És azt is megtudtam, hogy amikor veszélyhelyzet van, nem szabad egyből a fegyver után nyúlnia. Sőt a tapasztalat is azt mutatja, jobban jár, ha pszichológiai oldalról közelít meg egyes helyzeteket.
– Egyszer bejött a bankba egy részeg férfi, és egyenesen a pénztár felé haladt. Elé álltam, erőt vettem magamon, és elkezdtem vele nagyon kedvesen, barátian beszélgetni, miközben próbáltam az ajtó irányába terelni. Tudtam, hogy így többre megyek vele, mintha hangos, agresszív vagy ellenséges vagyok. Egyébként sem nyúlhatok hozzá, mert akkor azt ő támadásként veheti. Kérdezgettem, mit szeret inni, melyik kocsmából jön, satöbbi, és úgy tettem, mintha ismerném is valahonnan. Mindeközben egyre inkább közeledtünk a kijárathoz. Mikor már az épületen kívül voltunk, szépen megmondtam neki, hogy holnap józanul jöjjön vissza, szeretettel fogjuk várni, csak most így, ilyen állapotban nem tudunk neki segíteni. Úgyhogy békésen elment – mesélte mosolyogva.
Bizonyítania kellett, hogy ér annyit, mint egy férfi
Kata azt mondja, ő sosem gondol sem munka közben, sem a hétköznapokon arra, hogy valamilyen veszély leselkedhet rá. Ha ilyen agyalós típus lenne, valószínű nem is választotta volna ezt a szakmát. Szereti, amit csinál, szereti az őrzéseket a sötét éjszakában, de szereti a zajos és zsúfolt fesztiválokat is. Viszont mindenért, amit elért, meg kellett küzdenie.
– Sosem küldtem postán, vagy hagytam ott a főnök asztalán az önéletrajzomat, mert tudtam, hogy ha ránéznek, és azt látják, hogy nő vagyok, akkor nem engem választanak. Mindig kiharcoltam a személyes találkozást, hiszen úgy gondoltam, akkor van esélyem a munkára, ha látják rajtam, mennyire határozott és magabiztos vagyok. Aki megismert, az tudta, hogy nekem sosem nyűg a munka, és hogy számomra mindig fontos, hogy maximálisan jól csináljam, amit elvállalok. Úgy gondolom, tudom, mitől lesz valaki jó személy- és vagyonőr. Kell hozzá a határozottság is, persze, de ugyanúgy kell az ápoltság, a kedvesség és a figyelmesség is. Az ügyfélnek vagy a vásárlónak azt kell éreznie, hogy biztonságban van mellettem, és azt is, hogy ha kell, a segítségére vagyok – emelte ki.
Gondoltam, témát váltok, és egy száznyolcvan fokos fordulattal megkérdeztem Katától, szokott-e szoknyát hordani.
– Micsoda? Én, szoknyát? – kérdezte elszörnyülködve. – Nagyon nem – folytatta nevetve. – Na jó, mikor menyasszony voltam, akkor felvettem egy egyszerű kis fehér ruhát, ahogy kell, de egyébként soha. Nekem az a fontos, hogy kényelmes legyen, amit viselek, azért, hogy ha futni kell, tudjak futni, vagy ha küzdeni kell, tudjak küzdeni. Egy évben egyszer veszek fel női cipőt, a karatebálra abban megyek, de ennyi. Nekem egyébként megfelel a Security feliratú pólóm vagy egy pulcsi is. Abban érzem jól magam és kész. Mondtam neked már az elején, hogy szerintem fiúnak kellett volna születnem, és erre azért több bizonyítékom is van. Az öltözködésen és a munkámon kívül az is, hogy nem szeretem a romantikus filmeket, viszont imádok horrort nézni, és sosem félek utána. Jól is néznék ki, ha egy horrorfilm után úgy mennék ki a pusztába éjszaka őrködni, hogy közben parázom. Nem, ilyenről szó sincs. Na jó, azért viszont van egy dolog, amihez ragaszkodom, ez pedig a szőke hajam. Azt sosem bánom, ha a fodrász szépen megcsinálja a frizurámat – zárta mosolyogva.
