- hirdetés -

Befejezte a rendőrség annak az ügynek a vizsgálatát, ahol a balesetet okozó férfi ittasan vezette autóját.

Az eset még március 16-án történt Orosháza külterületén, nem adott elsőbbséget egy személygépkocsi vezetője egy másik autósnak. A rendőrség beszámolója szerint a férfi egy alsóbbrendű útról kanyarodott a 47-es főútra és szabálytalanságával balesetet okozott, a két autó összeütközött.

Személyi sérülés nem történt, de a férfinél felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan közlekedett. A rendőrök elvették a jogosítványát és büntetőfeljelentést tettek ellene.

A rendőrségi eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a szervezetében alkohol volt, ittas állapotban vezetett.

A 38 éves nagyszénási férfi ezt nem is tagadta. Kihallgatásán elmondta, hogy előző nap délutántól a baleset napján hajnali 5 óráig italozott. Nagyobb mennyiségű sört és tömény szeszes italt fogyasztott, majd hajnali 5 órakor feküdt le és 11 óráig aludt. Délután indult el Nagyszénásról Orosházára a feleségéért, mert a nő lekéste a buszt.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a szükséges nyomozást lezárta a férfit ittas járművezetéssel gyanúsítja az ügy iratait május 14-én továbbította az ügyészségre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.