- hirdetés -

Először maradt el 1991 óta – a járvány miatt – a Vörösmarty általános iskola egyik legnagyobb és leginkább várt éves eseménye, a Madarak és fák napja.

A rendezvény kitalálása és meghonosítása két pedagógus, a ’90-ben ide került Orosz László és Tompa Lajos nevéhez fűződik és mint minden kiváló kezdeményezés, ez is egy (aztán több) beszélgetésből indult. Tompa Lajos tanár úr mesélt az elmúlt harminc esztendőről:

– Nem a mi nevünkhöz, hanem Herman Ottóéhoz fűződik a kezdet, de itt az iskolában valóban mi négyen, Orosz Laci és a felesége, valamint én és a feleségem kezdtük el és veszünk részt a szervezésben és lebonyolításban a mai napig. ’91-ben volt az első. Szerettünk volna egy napot, amely csak a természet szeretetéről, környezetünk megismeréséről, megóvásáról szól. Abban rögtön az elején megegyeztünk, mindenképp úgy kell megszervezni, hogy 600 gyereket mozgatni tudjunk. Úgy gondoltuk, olyan embereket hívjunk meg, akik így vagy úgy, de kötődnek a természethez és egy egy területről érdekességeket tud hozni a gyerekek számára. Előkerültek a személyes ismeretségek és megszerveztük az első Madarak és fák napját – mesél a kezdetekről Tompa Lajos.

Az egyik legnépszerűbb esemény a kutya szépségverseny. Bogdán György és Tompa Lajos a levezetők (Fotó: Vörösmarty Ált. Isk)

A tantestület többi tagja és a diákok is roppant érdeklődéssel és nyitottsággal álltak a dologhoz. Jöttek az „állandó fellépők”, mint a kutyás Bogdán György, a postagalambász Mihalik Csaba, később a fia, Csaba a papagájokkal, aztán Kituljak Pál, kanári tenyésztő és sorra a többiek. Aki ott volt, szinte mindenkinek volt olyan ismerőse, akit ajánlani tudott. A Körös-Maros Nemzeti Park is mindig képviselteti magát.

– Később elkezdtünk vetélkedőket, utcai akadályversenyeket is szervezni. Ez utóbbinak több előnye is volt, hisz a gyerekek mintegy ötöde a városban volt, csökkentve az iskolai tumultust, másrészt ezeket az akadályversenyeket is nagyon élvezték a résztvevő diákok. A rajzverseny is állandó eleme a napnak. Idők során jöttek még további komoly, vagy játékos iskolai versenyek. Előbb csak házon belül, később ez bővült. Elértünk odáig, hogy mostanában már egyszerre van tíz-tizenegy előadás, melyek közül a gyerekek választják ki, melyiket hallgatják meg. Volt diákjaink közül is mindig vannak néhányan, akik visszajönnek ezen a napon. Az iskola tanulói rendszerint nagyon jól érzik magukat, játszva tanulnak, vásárolnak ezt-azt, nyerhetnek is a különböző vetélkedőkön, versenyeken. Már minden évben hónapokkal előbb elkezdenek készülni és várják az eseményt – meséli Tompa tanár úr.

Állandó program a Diák Mézkirálynő választás (Fotó: Vörösmarty Ált. Isk.)

Az elmúlt 29 évben az idei volt az első Madarak és fák napja, amely elmaradt, de persze a Vörösmartysok nem hagyták ezt szó nélkül. Az interneten berendeztek egy Madarak és fák napja galériát, melyen egy virtuális sétával vehetnek részt az érdeklődők, így még sem győzött a járvány.

Diákok szervezők, tanárok egyaránt abban reménykednek, hogy az idei rendezvény továbbra is egyedülálló marad s jövőre már a hagyományok szerint rendezik újra.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.