- hirdetés -

A városalapítási évfordulóra tervezte a könyvtár a hagyományos Gyopárka Tündér gyermek mesemondó versenyt, de a járvány közbeszólt. Nem adták fel…

Még maguk a könyvtárosok sem tudják, hogy elmaradt, vagy csak elhalasztották az idei Gyopárka Tündér mesemondó versenyt, de az biztos, hogy a városalapítási programsorozat részeként 2020. április 24. és május 4. között meghirdették ennek karantén-változatát, a Gyopárka Tündér Online mesemondó versenyt. Mint az utóbbi időben oly sok dolguk, ez is remek, közvetlen, kedves és sikeres – amolyan „könyvtáras” lett.

23 ovis és iskolás nevezett, jellemzően Orosházáról, de kaptak több mesét Nagyszénásról és Pusztaföldvárról is. Buzai Csaba könyvtárigazgató a következőket fűzte a versenyhez: – Nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen komolyan vettétek a feladatot, hogy mind megjelenésben, mind az előadás színvonalát tekintve ilyen magasra tettétek a lécet. És hálásak vagyunk a zsűritagoknak is, hogy vállalták a feladatot.

Igazán jó és színvonalas felvételek készültek (Fotó: JUSTHVK)

A zsűrit Makuláné Gulicska Valéria és Dávidné Tóth Márta a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond olvasókörének képviseletében, a könyvtár részéről pedig Csányiné Kádár Tünde és Tengerics Éva alkották. Mára megszületett a döntésük.

Az óvodások korcsoportjában mindenki elismerésben részesült, mivel a zsűri megítélése szerint mindannyian nagyon hasonlóan teljesítettek. A 2. és a 3. korcsoportban is megosztott első helyet osztott ki a zsűri, mivel az összesítésben ugyanannyi pontot kaptak a legjobbak. A 2. korcsoportban különdíjban részesült Nagy Nóra a meseválasztás miatt, aki egy szép magyar népmesét, Kriza János gyűjtését választotta.

Oklevél, ajándék és a helyezetteknek könyvjutalom (Fotó: JUSTHVK)

A verseny szervezői, a könyvtárosok, mindenkinek egy-egy emléklappal és apró ajándékokkal szeretnék megköszönni a jelentkezést, illetve természetesen a helyezettek könyvjutalomban is részesülnek. Ha valaki szeretné, nagyon szívesen házhoz viszik, de azt is megértik, ha a veszélyhelyzet elmúltával szeretnék inkább átvenni ezeket. Ezzel kapcsolatban mindenkit megkeresnek azon az elérhetőségén, ahonnan a videót feltöltötte.

Mi pedig – ha megengedik – gratulálunk az ötlethez, a kivitelezéshez és persze a résztvevőknek a produkciókhoz.

Eredmények.

1. korcsoport: Óvodások.

A versenyen nyújtott teljesítményükért elismerésben részesül: Curpás Dominik, Csehi Abigél (Aprajafalva Óvoda), Kovács Petra Zoé (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), Kovács Mira Csilla (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), Nassif Hanna (Aprajafalva Óvoda), Uhljár Balázs (Nagyszénási Önkormányzati Óvoda és Könyvtár).

2. korcsoport: 1. és 2. osztályosok.

1. Tóth-Gáspár Boróka (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), és

1. Albert-Sárközi Bertold (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

2. Horváth Hanna (Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium)

3. Kulcsár Éva Nóra (Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola) Különdíj: Nagy Nóra (Pusztaföldvári Szent Imre Katolikus Általános Iskola)

3. korcsoport: 3. és 4. osztályosok.

1. Kulcsár Anna Helga (Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola) és

1. Tenkes Réka (Czina Sándor Általános Iskola)

2. Kiss Emma (Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)

3. Uhljár Dániel László (Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.