- hirdetés -

Kiállítóterem helyett az otthonunkból, a számítógépünkön keresztül csodálhatjuk meg két orosházi képzőművész meseszép, tavaszt megörökítő alkotásait.

A járványhelyzet az élet szinte minden területén változásokat idéz elő, és az embereket is arra készteti, hogy módosítsanak a megszokott rutinjaikon. Viszont az örömmel tölthet el bennünket, hogy bizonyos helyzetekből szinte még többet is kihozhatunk. Így van ez most is, a mai virtuális tárlat esetén.

Az Orosházi Festők Csoportjának tagjai nagyrészt a kritikus életkor környékén járnak. Így az összejöveteleik szünetelnek, a munka azonban nem állt meg. Ők továbbra is alkotnak, készítik a szebbnél szebb képeket, amiket ezúttal egy virtuális tárlat jóvoltából ismerhetünk meg.

A téma, ami a képeket ez alkalommal összeköti, a tavasz. Két alkotó, Sinka Erzsébet és F. Varga Mária képei következnek:

Sinka Erzsébet festményei:

És hogyan lehetett így még többet kihozni a helyzetből?
Reméljük, hogy olyanokhoz is eljutnak az alkotások, akik egyébként ritkán járnak képzőművészeti tárlatokra.

F. Varga Mária selyemképei:

A természet egy-egy apró csodája.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.