Orosházáról indult, de a Ferencváros csapatában is megfordult Csiszár Zoltán. Ezt követően sem szakadt el szeretett sportágától, a mai napig játszik, emellett az edzői pályáját is megkezdte. Tanítványai mellett családja tölti be életében a legfontosabb szerepet.
– Nem is emlékszem, hány éves lehettem, de a nagyszüleim Nagyszénáson a focipálya mellett laktak, csak egy drótkerítés választotta el. Sokáig csak néztem, de utána már én is kijárhattam focizni a helyi srácokkal, innen indult a szerelem. Olyan negyedikes lehettem, amikor egy év végi focitáborban Szűcs Feri bácsi lett az edzőm és ő igazolt le az OMTK serdülő csapatába – idézte fel a kezdeti időszakot Csiszár Zoltán.
Ezt követően, ahogy kellett, ő is végigjárta az egyesületi ranglétrát: serdülő 3, serdülő 1, ifi és felnőtt csapat következett. Büszkén tekint vissza arra az időszakra, akkori társaira, akik azóta is a barátai közé tartoznak. Tizenévesen, 3-4 rutinosabb játékossal kiegészülve sikerült bent tartaniuk az OMTK-t a megyei első osztályban. Majd egy fúzió folyamán egy évet a Rákóczi Vasas csapatában töltött, melyre szintén jó szívvel emlékszik vissza.
– Ekkor már gyakrabban látogattuk egy-két fiatal csapattársammal az akkor nemrégiben alakult Orosháza FC edzéseit, így a következő szezont már ott kezdtem. Kicsit nehezen indult a történet, kezdetben alig játszottam és 6 hónap sorkatonai szolgálatra is behívtak, de visszatérve minden megváltozott – mondta.
A változást Belvon Attila személye hozta, akitől rendszeres játéklehetőséget kapott. Vele jutottak fel és maradtak bent a másodosztályban, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtött. Akkoriban kétcsoportos lett a másodosztályú bajnokság és a sors úgy hozta, hogy kizárása miatt a Ferencváros is a Keleti Csoportba került. A két csapat egymás elleni mérkőzésein mutatott teljesítményének köszönhetően fel is figyelt rá Csank János, a Fradi akkori edzője, a télen pedig már a zöld-fehéreknél jelentkezhetett edzésre.
– Két évet töltöttem a Ferencvárosnál, másfél évet az NB2-ben, ahol oszlopos tagja lettem a bajnokcsapatnak. És fél évet a feljutást követő időszakban, de az NB1-ben nem sikerült bemutatkoznom, többnyire a Ligakupában és a második csapatban léptem pályára. Összességében hihetetlenül nagy élmény volt így is, hiszen rengeteg ember szurkolt akkor is a csapat meccsein, hiába ment át a klub számos nehézségen. Ezen kívül olyan játékosok voltak a csapattársaim, akiknek addig csak a TV-ben szurkolhattam – nosztalgiázott.
Ezt követően sem állt meg azonban számára az élet, Békéscsabára távozott, ahol ismét Belvon Attilával dolgozhatott, később pedig Pásztor Józseffel. Feleségét, Szekeres Klárát is itt ismerte meg, ő a kézilabdapályáról lehet ismerős a sportrajongóknak. A békéscsabai időszakot követően Szigetszentmiklóson, Dunaújvárosban is megfordult, jelenleg Érden tölti immár hatodik idényét.
– Pályafutásom során rengeteg jó emberrel hozott össze a sors, sokukkal szoros barátság alakult ki köztünk, akár csapattársként, akár ellenfélként szerepeltünk. Mindig nagyon jó közösségekben voltam, játszottam sok mérkőzésen, még gólokat, érmeket is szerezte. Játszhattam szülővárosom és megyém legjobb csapatában és Magyarország legjobb, legnagyobb klubjában. Nincs bennem hiányérzet és talán ezért van, hogy még a mai napig is rajongok ezért a sportért. A világ legszebb sportjáért – idézte fel.
Épp ezért, Zoltán civil élete is a labdarúgáshoz köthető. A játék mellett
jelenleg az Érdi VSE U11-es csapatának vezetőedzőjeként dolgozik, de már közel
jár a B licenc megszerzéséhez is.
– Mint már említettem a futballnak köszönhetem a feleségemet, aki jelenleg a
Ferencváros női kézilabdacsapatánál játszik és nagyon büszke vagyok rá.
Valamint 14 hónapja megszületett a kisfiunk Benett is, aki azóta minden
percünket bearanyozza – mesélte.
Ezért remélik, kisfiuk sem marad majd távol a sport világától, mint mondta a lényeg, hogy szeresse, amit majd választ.
