- hirdetés -

A veszélyhelyzet kihirdetésével komoly változások álltak be a Justh Zsigmond Városi Könyvtár életében. Leginkább az, hogy be kellett az intézményt zárni. Van azonban olyan szolgáltatásuk is, melyet ma is nap mint nap használhatunk, olvashatunk.

Az Orosházi múltidézőt a könyvtár mai igazgatója, Buzai Csaba – akkor még egyszerű könyvtárosként – mintegy nyolc éve indította útjára. 2013 óta a rovat készítője, gazdája már nem ő, hanem Csányiné Kádár Tünde, aki napról napra idéz fel egy-egy városunkra vonatkozó újságcikket a múltból.

A régi újságok még jól emlékeznek (Fotó: OrosCafé)

– Jó lapozgatni a régi újságokat, és rácsodálkozni a régi Orosházára. Az Orosházi múltidézőben ismerős arcok, nevek, képek, épületek, utcák, terek, történetek jelennek meg. A könyvtárunkban fellelhető újságokból szemezgetünk, a teljesség igénye nélkül, mondhatni, kedvünkre, de úgy, hogy reményeink szerint minden napra jut legalább egy-egy hír a múltból.
Mit írtak az újságok városunkról napra pontosan 20, 30, 40, 50 éve, vagy épp a múlt század elején, vagy az 1800-as évek végén – foglalják össze a múltidéző lényegét a könyvtárosok.

A könyvtáros napról napra kutat, elolvassa a régi, adott napi újságokat. Az Orosházi Friss Újság, Orosházi Friss Hírek, Orosházi Hírlap, Orosházi Napló, Orosházi Élet, Békés Megyei Népújság, vagy épp az 1800-as évek végi Orosházi közlöny, mind sok akkori aktualitást tartalmaz. Országos adatbázisokban néz szét és ha valami érdekes, orosházi vonatkozású cikkre bukkan, felteszi a múltidézőbe. Idők során a rovat maga is adatbázissá vált. Ha a keresőbe beütünk egy témát, nevet, sok érdekességre bukkanhatunk (magam az „üveggyár” szóval próbálkoztam és egy sereg újságcikk jelent meg – a szerk.).

Amíg az élet visszatér a rendes kerékvágásba, lehet olvasgatni a múltidézőt (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Mostanság, amikor kényszerű otthonlétben telnek napjaink, az internet böngészése közben érdemes rákeresni az Orosházi múltidézőre a könyvtár honlapján és facebook oldalán. Kellemes, nosztalgiázó perceket kaphatunk a könyvtártól, még ha még egy darabig zárva is van.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.