Az orosházi származású Tóth Dániel a téli átigazolási szezonban Békéscsabáról Kecskemétre igazolt.
Tóth Dániel Orosházán ismerkedett meg a játék alapjaival, majd hamar Békéscsabára igazolt, ahol gólerős teljesítménnyel járta végig az utánpótlás-korosztályokat. 2011 nyarán visszatért Orosházára, ahol az NB II-ben is bemutatkozhatott. A 2013/2014-es kiírásban Balmazújvárosban és Kozármislenyben játszott. Egy szolnoki, majd egy újabb kozármislenyi kitérő után, 2016 februárjában tért vissza Békéscsabára. Az Előrénél főleg a padról szállt be, de így is fontos gólokat szerzett.
– Osztályt váltottál, de ezúttal lefelé. Nem érzed visszalépésnek?
– Több játéklehetőséghez szerettem volna jutni, ami Kecskeméten megadatik. Úgy tartják, néha egyet hátra kell lépni ahhoz, hogy aztán kettőt léphessünk előre. Így vagyok ezzel én is.
– Hogyan telnek a napjaid a világjárvány okozta kényszerpihenő miatt?
– A szakmai stáb meghatározta részünkre az egyéni edzésprogramot, így az edzésmunka változatlanul folyik, a különbség annyi, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel egyéni edzéseink vannak, ezek a meccsterhelés hiányában kifejezetten intenzívek.
– Évekkel ezelőtt az Orosháza FC színeiben mesterhármast értél el a Vasas ellen, tavaly a góloddal búcsúztatta a Békéscsaba a Ferencvárost a kupából. Talán most több időd van nosztalgiázni.
– Nem tagadom, eszembe jut néha, de a dolgos hétköznapokban nem a múltban szerzett gólokra, hanem mindig a következőre gondolok.
– 25 évesen lehet még néhány jó éved. Mit szeretnél még elérni?
– Csatárként nem mondhatok mást, minthogy minél több gólt szeretnék még szerezni pályafutásom során.
– Sok sikert!
– Köszönöm!