- hirdetés -


Az elmúlt időszakban többször előkerült a gádorosi csicskáztatási ügy, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen szintén felvetődött a téma. Az eset egyik áldozata megkereste szerkesztőségünket, és kérte, hogy megoszthassa történetét.

– Még 2005-ben kerültem kapcsolatba az A. családdal – kezdi történetét T. Anikó, a gádorosi csicskáztatási ügy egyik elszenvedője. Anikó a jobb életkörülmények és némi kereset reményében érkezett Gádorosra, ahol a csicskáztató A. család házimunkáért és gyerekfelvigyázásért lakhatást és keresetet ígért, azonban a dolgok egy hónap alatt megváltoztak.

– Először minden jól ment, majd A. L. összeveszett az élettársával, és nekem is mennem kellett a házból. Abba a szobába, ahol más a kutyáját nem tartaná, nemhogy nyolc embert. A lovakat kellett ellátnunk, kora reggeltől késő estig dolgoztattak minket. Iratainkat és pénzünket elvették, engem 17 millió forinttal károsítottak meg. Elvették a nyugdíjam és azt a járadékot, melyet azért kaptam, mert az A. család bolonddá nyilváníttatott, azóta szakorvosi vélemény támasztja alá beszámíthatóságomat – mesélte. Anikó hozzátette, Szegedre vitte a gádorosi család, otthon megparancsolták neki, hogy az orvosnak csak köszönhet, de a feltett kérdésekre nem válaszolhat. Mint mondta, ezáltal sikerült elérniük azt, hogy beszámíthatatlanná nyilvánítsák. Kitért rá, hogy rendszeres utasításokat kaptak arra vonatkozóan, hogy kinek mit mondhatnak, kivel beszélhetnek.

T. Anikó: Elvették az emberi jogainkat Fotó: illusztráció, pexels.com

– Megparancsolták, hogy a szomszédnak nem köszönhetünk, én azért köszöntem nekik, ha A.-ék nem látták. Csak a közeli boltba mehettem, onnan vittem nekik a sört és az italokat. Nehéz időszak volt. Azt sem engedték, hogy a fiammal beszéljek. Az ott töltött öt év alatt kétszer beszélhettem a gyermekemmel – emlékezett vissza Anikó. Elmesélte, társaival együtt pár napja elhullott ló húsát ehették, abból készítettek pörköltet. Hozzátette, kénytelenek voltak ezt fogyasztani, máskülönben nem jutottak volna ételhez. Anikó elmondta, társaival együtt megannyi kegyetlenséggel kellett szembenéznie, egyre sűrűbben estek bántalmazás áldozatává, egyik, már idős társát rendszeresen verték. Hozzátette, a fenyegetések is rendszert öltöttek, mellyel az A. család azt akarta elérni, hogy a tragikus körülmények között, rabszolgasorban tartott Anikó és társai ne szökjenek meg. Úgy fogalmazott, rendszerint azzal fenyegették őket, hogy mehetnek a dudvába, amely azt a dombot jelentette, ahová az elhullott állatok tetemeit ásták.

– A boltban hallottam, hogy A.-éknál egy embert úgy tüntettek el, hogy bevarrták a lóba, így került a dudvába ő is. Állítólag találtak is ruhadarabokat és csontvázakat, nem tudom, hogy igaz-e. De minket is ezzel fenyegettek – mesélte. Anikó elmondta továbbá, hogy amikor a családot meggyanúsították a csicskáztatási üggyel, A.-ék dr. Szabó Ervint kérték fel ügyvédnek, akárcsak a három sértett esetében.
– Talán kétszer találkoztam az Ervinnel. A.-ék vittek el minket az irodájába, ahol megkérdezte, hogy hívnak minket, hol és mikor születtünk. Ennyit beszélhettünk vele, a többit A.-ék intézték. A.-ék megparancsolták, semmi rosszat nem mondhatunk róluk, különben mehetünk a dudvába. Az ügyvéd is azt mondta, hogy ha rosszat szólunk, akkor vele és A.-ékkal is meggyűlik a bajunk. Ezért mondtuk a rendőrségen is, hogy minket nem ért bántás – emlékezett vissza Anikó. Elmondta, a megváltás akkor érkezett, amikor megjelent náluk a rendőrség, ezután mondhatták el az igazat.
– A.-ék elvették az emberi jogainkat – tette hozzá. Anikó úgy fogalmazott, most már nincs kitől tartania, vállalja az igazságot, a történteket. A kegyetlenségek után pénzét várja vissza, minden álma, hogy saját otthonában élhessen párjával.

Cikkünk kapcsán dr. Szabó Ervin az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

Az Orosházi Média cikke egy hazugság!
A Fidesz ismét hazugságokkal próbál megfélemlíteni engem és becsapni az itt élőket!
Én nem fogok meghátrálni!
A Fidesz az aki retteg tőlem, én viszont nem félek tőlük! El fogom számoltatni a folyamatos hazugságaik miatt Nánási Jánost a Fidesz média főszerkesztőjét, Molnárt Bélát, Dávid Zoltánt és Simonka Györgyöt! Az Ügyészségen a feljelentést megteszem!
Dr.Szabó Ervin

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.