- hirdetés -

Tizenötödik alkalommal hívták életre az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda jótékonysági bálját február 15-én. A mulatság bevételét a tanulókra és az iskola pedagógia programjára fordítják.

Több mint kétszáz bálozóval vette kezdetét az idei, az iskola fennállása óta a tizenötödik Eötvös bál. Korcsok Marianna, az intézmény igazgatója elmondta, több célja is van a rendezvénynek.

– Az első az, hogy ebben a rohanó, munkával teli világban, melyet a mindennapjaink alkalmával megélünk, együtt tudjunk szórakozni, kikapcsolódni. Másik célja a bálunknak, hogy a szülők, a diákok és a pedagógusok együtt, közösen tudjanak alkotni, amely alkotás ezáltal az oktatás-nevelés sikerét tudja irányítani. Harmadik célként pedig kiemelném, hogy jótékonysági bál lévén az est teljes bevételét a diákjainkra, illetve az iskolánk pedagógiai programjának a megvalósítására tudjuk fordítani – nyilatkozta az igazgató.

Korcsok Marianna elmondta, nagy érdeklődés övezte a XV. Eötvös bált, sokan még az esemény napján is jegyet szerettek volna venni. A vacsora előtt Nagy Krisztina Margaréta énekkel varázsolta el a közönséget, felcsendült többek között a Mozart! musical-ből ismert Forog a tánc, és a One night only is.

Az énekek után az Eötvös iskola diákjai adták elő nyitótáncukat, mellyel nagy sikert arattak a bálozók körében.

Ezt követően Iványi László tb. kanonok, esperesplébános köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, a farsang időszakában járunk, amely télbúcsúztatás és a vidámság ideje.
– Talán a találkozások ideje is, minőségi találkozások ideje. Jézus Krisztus, mikor eljött közénk, azért jött, hogy találkozzon velünk, emberekkel. Szeretetből jött el közénk, szeretetből vált emberré értünk. Ott volt minden emberi eseménynél. Ott volt a kánai menyegzőn, együtt örült az örvendezőkkel, ott volt a gyászolók között, ott volt a betegek mellett. Találkozni akart velünk minden élethelyzetben. Igazán minőségi találkozás volt az ő találkozása. Mi is ahogy most összejöttünk, ez is egy minőségi találkozás. Mert magunk mögött gondjainkat, bajainkat, munkánkat, mindent. És mindent félreteszünk, és mindent elfelejtünk. Örülünk egymásnak – mondta beszédében az atya.

Közös koccintás és asztali áldás után kezdetét vette a tánc és a mulatság. A talpalávalót a Con Moto zenekar szolgáltatta.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.